Kombi kupét készített a Mercedes a CLS-ből

mercedes cls shooting brake kombi
Vágólapra másolva!
A Mercedes szerint a CLS Shooting Brake természetesen nem simán egy kombi, hanem egy olyan ötajtós kupé, amelynek a teteje a hátuljáig ér.
Vágólapra másolva!

Forrás: Mercedes-Benz
Még több gyári fotó a galériában. Kattintson a képre!

Két évvel a Shooting Brake tanulmányautó 2010-es pekingi premierje után mutatkozott be a CLS Shooting Brake szériaváltozata. Az elsősorban az aktív életet élő jómódú családok igényei szerint kialakított kombi természetesen nem olyan praktikus, mint a kissé szekrény alakú, szögletes Mercedes-Benz E osztály T-modell, cserébe sokkal elegánsabb vonalvezetésű a döntött hátsó ajtó és a szűkre húzott, ívelt oldalablakok miatt. A CLS Shooting Brake 16 mm-rel hosszabb a négyajtós CLS-nél (44 mm híján 5 méteres), de ennél nagyobb meglepetés, hogy 3 mm-rel alacsonyabb is nála, pedig már a szedánt sem lehetett égimeszelőnek nevezni.

Forrás: Mercedes-Benz

A másik meglepetés, hogy a lapos és nyújtott forma ellenére a CLS Shooting Brake nem egy használhatatlan divatkombi, ugyanis az 590 literes raktere szinte mindent ver a kategóriában (BMW 5-ös Touring: 560 liter, Audi A6 Avant 565 liter, Jaguar XF Sportbrake 550 liter), csak a hangárnyi csomagtartóval bíró E osztály T-modellnek van nagyobb csomagtere. Fordul a kocka, ha lehajtott ülésekkel nézzük a poggyászteret, ekkor az 1550 literes befogadóképesség már kevésnek bizonyul a vetélytársakkal szemben. Ráadásul a csomagtartó nyílásának alsó része is meglehetősen szűk, - valószínűleg a kellő karosszériamerevség megtartása miatt -, nagy tárgyakat nehéz így lesz begyömöszölni rajta.

Forrás: Mercedes-Benz

A négyajtós CLS-sel ellenétben a Shooting Brake-et háromszemélyes hátsó üléspaddal szerelik, bár a középső ülés nincs kellően formázva, ezért kényelmetlen lehet a két szélsőhöz képest. Széria még a hátsó légrugózás is, az egyik legnépszerűbb extra pedig valószínűleg a fából készült csomagtérburkolat lesz, amellyel a vitorlás- és yacht-tulajdonosoknak próbáltak kedveskedni.

Forrás: Mercedes-Benz

Kezdetben négyféle motorral fogja forgalmazni a Mercedes a CLS Shooting Brake tanulmányt, két dízellel és két benzinessel. Mindegyikhez széria a start-stop rendszer és a hétfokozatú 7G-Tronic automataváltó, a két benzineshez összkerékhajtás is van. A legolcsóbb motor a 2,1 literes, duplaturbós négyhengeres dízel lesz 204 lóerővel és 500 Nm-es nyomatékkal (250 CDI), a másik gázolajos a háromliteres, V6-os dízel 265 lóerővel és 650 Nm-es nyomatékkal (350 CDI). Előbbi 5,3, utóbbi hatliteres átlagfogyasztású, még a négyhengeresnek is elég 7,8 másodperc a 100 km/óra eléréséhez.

Forrás: Mercedes-Benz

A két benzines közül a 350-esben egy 3,5 literes, 265 lóerős szívó V6-os dolgozik, az erősebb 500-as jelzésű verzióban azonban már egy 4,6 literes V8-as turbómotort találunk 408 lóerős teljesítménnyel és 600 Nm-es nyomatékkal. Ezzel a motorral 5,3 másodperc alatt gyorsul százra az elegáns kombi, átlagfogyasztása 9,3 liter száz kilométeren.