Hivatalos fotókon az új Seat Leon

seat leon
Vágólapra másolva!
Oroszországból szivárgott ki néhány hivatalos kép a Seat Leon új generációjáról. Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a kompakt.
Vágólapra másolva!

Pénteken mutattuk meg az első kémfotót a Seat Leon új generációjáról, ma már a kompakt hivatalos képeiről tudunk beszámolni. A felvételek Oroszországból kerültek fel a netre, igazolják azt, amit eddig is sejteni lehetett: az új Leon jóval sportosabb elődjénél, kicsit az Ibiza felfújt testvérének tűnik.

Az élőben az őszi Párizsi Autószalonon bemutatkozó Leon harmadik generációjához érkezett, második modellként épül a Volkswagen-konszern új, moduláris MQB padlólemezére. Ugyanezekre az alapokra épül a már bemutatott Audi A3, illetve ez lesz a hetes Golf alatt is.

Az ígéreteknek megfelelően hasonlít a Leon az IBE-tanulmányra, de több részletet átdolgoztak a dizájnerek. Meglepően modern lett az utastér, a műszerfal kialakítása az A3-ra emlékeztet, a középkonzolban színes kijelző is helyet kapott. A motorokról egyelőre nincs hír, de valószínű, hogy a kínálat részben közös lesz az A3-assal és az új Golffal.