A hibrid 3-as BMW inkább tekinthető a 335i gyorsabb és takarékosabb alternatívájának, mintsem igazán környezetbarát járműnek. 340 lóereje miatt nehéz megállni, hogy ne menjen vele gyorsan az ember. Európában nem jósolunk nagy sikert neki a remek dízelek árnyékában.

A hibrid 3-as BMW futóművét lágyabbra hangolták, de még így is jól fekszi az utat
(Még több gyári fotó a galériában. Kattintson a képre!)
2005-ben a BMW a Daimlerrel és a General Motorsszal szövetkezett a hibrid autók fejlesztésére. 2009-ben mutatkoztak be az első járművek, de az X6 ActiveHybrid gyártása azóta már be is fejeződött. Ennek az volt az oka, hogy a világ legerősebb hibrid autója túl bonyolult technikát használt, többek között kétturbós V8-as motorja, két villanymotorja, három bolygóműves egysége és négy lamellás tengelykapcsolója volt, a túlzott komplexitás pedig az égbe emelte a gyártási költségeket és a kocsi tömegét is. De a mindössze 20 lóerővel gyengébb, 465 lóerős összteljesítménnyel bíró 7-es ActiveHybridnek is meg vannak számlálva a napjai. Itt sem a motorerővel volt probléma, hanem azzal, hogy a luxuscirkáló nem volt képes arra, amit ma ezért már elvárunk egy hibridtől: hogy képes legyen villanymotorral is menni.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static8.origos.hu/i/1207/20120719-bmw-3-hibrid13.jpg)
A hibridhez járó pepita felnik nem illenek az elegáns és arányos karosszériához
(Még több saját fotó a második galériában. Kattintson a képre!)
Azóta a BMW kifejlesztett egy sokkal egyszerűbb hibrid hajtásláncot, amelyet először az 5-ösbe, most a 3-asba, nemsokára pedig a 7-esbe is beletesznek. Ennek oka, hogy hibridre szükségük van, mert hiába adnak el sokkal több dízelt, mint benzines autót Európában, a világ többi részén a gázolajat szinte csak teherautókba töltenek. Kellett valami, amit az amerikai, japán és arab vevők előtt is úgy lehet tálalni, mintha környezetbarát modell lenne, amíg az igazán kis fogyasztású elektromos eco-BMW-k (i3, i8) meg nem jelennek 2014-ben a piacon.

Furán mutat a két merevítő cső a vesék mögött
Persze a 3-as ActiveHybrid dupla kipufogója láttán már lehet sejteni, hogy itt nem a takarékos vezetésért jutalomba kapott levelek gyűjtögetésével leszünk elfoglalva, mint például egy Honda Insight-ban. A sportos kipufogón kívül csak az egyedi kék fényezés, a kissé béna fekete-ezüst felnik, és a sok helyen szétszórt ActiveHybrid 3-feliratok különböztetik meg kívülről a benzines-elektromos 3-ast a normál változatoktól. Akinek nem jön be a hibrid külső, vehet M-sportcsomagot bő egymillió forintért.

Csak a kék felirat jelzi, hogy ez nem a 335i motortere
Az új hibrid BMW-k hajtásláncban a nyolcfokozatú automataváltó házába, a nyomatékváltó helyére tett 55 lóerős villanymotor a háromliteres, 306 lóerős benzines turbómotornak segít a hajtásban, nem mintha nagy szüksége lenne támogatásra. Így szinte feleslegesen erőssé válik az autó, a rendszer kombinált teljesítménye 340 lóerőre adódik. A dízeleken is túlmutató rugalmasság abból következik, hogy inkább nyomatékegyenes a nyomatékgörbe, mivel a 450 Nm-es kombinált csúcsérték alapjárattól egészen 5000-ig bárhol rendelkezésre áll. Mindössze 5,9 liter (335i: 7,2 liter) az átlagfogyasztás a gyár szerint, a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás pedig 139 gramm (335i: 169 g). Ahogy a többi hibridnél, itt is kisebb az étvágy, ha városban autózunk, itt a BMW szerint nagyjából öt literrel fogyaszt kevesebbet a 335i-nél, ami a gyakorltban inkább olyan 2-3 lehet. Már az 5,3 másodperces gyorsulási adatból is érzékelhető, hogy ennél a kocsinál a fogyasztás csak másodlagos, valószínűleg inkább az 420 lóerős M3 és a 306 lóerős 335i közötti űrt szerették volna betölteni vele. Nagyjából úgy megy, mint egy előző, E46-os M3-as, ami azért nem rossz ajánlólevél.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static5.origos.hu/i/1207/20120719-bmw-3-hibrid15.jpg)
Légellenállási együtthatója 0,29, ami lehetne jobb is. A C-oszlopra is jutott ActiveHybrid felirat
A fékezéskor visszatöltött elektromos energiát az autó használhatja arra, hogy helyettesítse a benzinmotort, vagy csökkentse a benzinmotor fogyasztását, de akár arra is, hogy azonos fogyasztás mellett gyorsabb legyen a kocsi. Utóbbi esetben, egy erőteljes gázadásra bármilyen sebességnél brutális erejű gyorsulás volt a válasz, abszolút érezhető volt az alapjáraton is 210 Nm-es nyomatékú villanymotor támogatása, mintha valaki állandóan nyomta volna a KERS-gombot. Persze egy ilyen izmos benzinmotor mellett könnyű legénykedni. A nemrég próbált Audi A8 hibridben jóval kevésbé volt harmonikus a szinte ugyanilyen felépítésű hajtáslánc működése, mivel enyhén rángatott, és lassan reagált. Igaz, abban egy kisebb, kétliteres benzinmotorral mozgatott egy hasonló erősségű villanymotor egy jóval nagyobb és nehezebb autót.

Pár apró feliraton kívül semmiben sem tér el a normál 3-as műszerfalától
Nekünk a tesztút végén kevéssel 10 liter feletti fogyasztást írt ki a számítógép a 3-asban, ami a viszonylag sportos használatot figyelembe véve jónak mondható, mivel pár órával korábban a kisebb és könnyebb, de lényegében ugyanezzel a motorral hajtott M135i (menetpróba hamarosan) több mint 14 literes étvágyat mutatott hasonló használat mellett.
A cikk még nem ért véget. Kattintson tovább a folytatáshoz!
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
A Google hadserege
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és ...
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.