Zsámbékon nyílik Európa legmodernebb vezetéstechnikai központja

zsámbék vezetéstechnika
Vágólapra másolva!
Szeptemberben adják át hazánk és egyben Európa legkorszerűbb közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központját, a Drivingcamp Hungaryt.
Vágólapra másolva!

A zsámbéki vezetéstechnikai központ létrejöttével a motorosoktól kezdve a kezdő és haladó személygépjármű-vezetőkön át a busz- és kamionsofőrökig bárki megtanulhatja a vészhelyzetek kezelését, ami drasztikusan csökkentheti a közúti balesetek számát. "Uniós irányelv, hogy a professzionális gépjárművezetők közlekedésbiztonsági tréningen vegyenek részt, kötelező jelleggel" - mondta Dr. Reinhard Platzer, a Drivingcamp igazgatóságának elnöke, a beruházás egyik részvényese.

"Ez a szabályozás Magyarországon 2013-ban léphet életbe a buszvezetőknél, majd 2014-ben a tehergépjármű-vezetőknél is. Az újonnan nyíló centrum ezt a jövőbeni szabályozást hivatott kiszolgálni, a lehető legkorszerűbb technikai feltételek biztosításával."

A Drivingcamp minden közlekedésben részt vevő számára, valamennyi közúti közlekedésben előforduló helyzetre szimulációs modult nyújt. A beruházást körülbelül 2,7 milliárd forint értékű, 13,4 hektár méretű területen valósítják meg. A pályák hat modult tartalmaznak, ezek dinamikai rántópad, vízátfolyós pálya, downhill modul (lejtőn lefelé, menet közbeni megcsúszás gyakorlására), körpálya, off-road pálya vízeséssel, gokart és autópálya-szakasz.