A szlalom és drift vadházasságából született gymkhana autó és gumigyilkos sport, pláne, ha sötétben tartják.
A tököli reptéren tartották július 21-én a Gymkhana Országos Bajnokság harmadik futamát, ami azért volt különleges, mert éjszaka zajlott a verseny és az eső is eleredt. A sport fiatal kora ellenére (az idei a második ob) közel 30 versenyző nevezett. Mivel ez egy nehéz, több autósportot ötvöző, magas koncentrációt, kiemelkedő memóriát és jó fizikai állóképességet követelő sport, már reggeltől megkezdődtek az edzések, hogy az esti futamra mindenki megtanulhassa a szervezők által megálmodott, több pilóta szerint a bajnokság eddigi legnehezebb pályáját.
Természetesen a technika is lényeges, amatőr kategóriában ugyan egy Ladával is szép sikereket lehet elérni, de a profik között ennél már jóval több kell. Legfőképp azért, mert a hátsókerék-meghajtású autóval rendelkező versenyzők pechére megjelent az első összkerékhajtású Mitsubishi Lancer EVO a versenysorozatban. Benes László korábbi quad magyar bajnokkal a volán mögött, aki elmondta, hogy ugyan még ismerkedik az autóval és magával a sporttal is, de elszántan gyakorol és egyre jobb eredményeket remél. Mivel kategóriájában ő volt az egyedüli induló, az első kupáját már ezen a versenyen át is vehette, de korántsem biztos, hogy ez mindig így lesz.

A gyakorlás és a pálya memorizálása még világosban kezdődött
Az amatőrök között a pontverseny első helyén pontegyenlőség miatt ketten tanyáznak és a legtöbb induló is ebben a csoportban található, így joggal lehetett izgalmas csatákra számítani. Tallárom Balázs már a verseny kezdetén elkapta a pálya ritmusát, nem is talált legyőzőre a verseny folyamán, megérdemelten zsebelte be idei első győzelmét. Ez azért is nagy szó, mert a döntő csatákra elromlott a világítás az autóján, amit egy, a motorháztetőre ragasztott elemlámpával pótoltak, ami valljuk be, nem sokat ér egy éjszakai versenyen. A második helyezett a technikai gondok miatt kölcsönautóval induló Korin Gábor lett, míg a harmadik helyet az a Vadócz Dániel szerezte meg, aki Tallárommal egyetemben vezette a bajnokságot, így végül a pontverseny is némiképp átrendeződött, utóbbi javára.

A profik között a tavalyi bajnok Zahuczki Zsolt, ahogy az előző két versenyen, most sem talált legyőzőre. Bár Mester János a döntőben izgalmas csatát vívott a bajnokkal, ám mindkét körében hibázott, így csak a második helyért járó kupát vihette haza. A harmadik helyezett Horváth Ferenc lett.

A Ken Block által népszerűsített sport könnyen közkedvelt lehet. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy több hazai hölgyversenyző mellett van egy román hölgy is a mezőnyben, Ramona Rusu személyében és hogy ezen a versenyen is olyan nevekkel lehetett találkozni a nézőtéren, mint a raliból jól ismert Somogyi Pál, Büki Ernő, a szpíker szerepet betöltő Borsi Gergő, vagy a méltán népszerű Turi Tamás, aki egy kör erejéig be is ült a bajnok mellé a jobb 1-be. Nagy reményekkel és izgalmakkal várjuk a szezonzárót, melyet Kecskeméten rendeznek meg október 20-án.
Bukovenszki Gábor
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Gáz és alkohol a benzin ellen
A lassan, de biztosan emelkedő üzemanyagárakat két módszerrel lehet kivédeni, vagy lerakjuk az autót, vagy megpróbálunk kitörni a benzin-gázolaj függőségből, és ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.