Már bölénybarna is lehet a Suzuki Splash

suzuki splash
Vágólapra másolva!
Új fizimiskát és színeket kapott a Suzuki Splash.
Vágólapra másolva!

A Suzuki felfrissítette Splash-t: az új első lökhárító valamivel dinamikusabbá tette a kisautó megjelenését, főleg a ködlámpa körül változtattak, a hűtőmaszkot és a fényszórókat békén hagyták. Hátul megjelent egy kis légkiömlő nyílás a lökhárító mindkét sarkán.

Az autó két vadonatúj színben, "Szikrázó kék metál" és "Bölénybarna gyöngymetál" változatban is kapható. A sajtóanyag szerint "az új tervezésű üléshuzat és a műszerfal közepének új, fehér (vagy fekete) díszítése még vonzóbbá teszi a kocsi belsejét." A motorkínálat nem változott, továbbra is 68 lóerős egyliteres, illetve 94 lóerős 1,2-essel kapható a Splash. A frissített modell alapára 2,2 millió forint, a legolcsóbb verzióból sem hiányzik a klímaberendezés.