Sokan fizetnének, hogy szabaduljanak hiteles autójuktól

használt autó, árfolyamrögzítés, eladó autó
Vágólapra másolva!
A magas svájcifrank-árfolyam miatt csapdában ragadt autósok nagy része fizetne is azért, hogy átvállalják hitelét.
Vágólapra másolva!

A lakáscélú devizahitelesekéhez hasonló, központi intézkedések híján autósok tömege ragadt hitelcsapdában. Az immár egy éve 240 forint körül mozgó svájcifrank-árfolyam miatt folyamatosan bőséges a hitelátvállalással kínált autók hirdetésszáma: a Használtautó.hu oldalon aktuálisan futó több mint 1200 hirdetés közel tíz százalékában a tulajdonos maga fizetne a vevőnek, hogy megszabaduljon autójától és a hozzá kapcsolódó hitelétől.

A hitelátvállalással kínált személyautók száma tavaly nyár végén ért a csúcsára, amikor a frank árfolyama a 260 forintot is átlépte. Ez 1782 hirdetést jelentett, szemben a 2010 nyarán regisztrált 146 darabbal. A kínálat azóta is igen magas szinten, 1200 darab felett jár, jelezve, hogy folyamatos az utánpótlása azoknak, akik valamilyen okból feladják autóhitelük (vagy lízingdíjuk) további törlesztését.

"Ez az eszköz a legtöbb esetben már a végső megoldást jelenti, hiszen így nem csupán elveszik a hitelből vásárolt autó, hanem az esetek többségében további fedezetre is szükség lesz a tartozás teljes rendezéséhez" - magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. "Erre utal az is, hogy a hitelátvállalással hirdetett autók 58 százalékát 0 forinttal hirdetik meg, közel tíz százalékuk esetében pedig külön előre fel is ajánlanak egy további, akár milliós nagyságrendű összeget is a vásárló számára. Alternatív megoldásként plusz féléves vagy egyéves törlesztőrészlet-fizetést szokás még bevállalni ilyen esetekben."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A fenti jelenség oka, hogy ezek az autók jóval alacsonyabb összegért adhatók el, mint amekkora a fennmaradó hitel- és kamattartozás. Miközben ugyanis az autó piaci értéke az első néhány évben rohamosan lecsökkent, az amúgy is lassabban, egyenletesen csökkenő tartozás összege az árfolyamváltozás miatt könnyen meg is duplázódhatott. Ez azokban az esetekben a legszembetűnőbb, ahol nagyon hosszú, akár nyolc-tízéves lejáratra, alacsony törlesztőrészletek, illetve minimális, akár 10 százaléknál is kisebb önerő mellett vettek fel hitelt a tulajdonosok.

Mivel 2009 óta jóval szigorúbbak a finanszírozási feltételek Magyarországon, nem véletlen, hogy a hitelátvállalással hirdetett járművek szinte kivétel nélkül legalább négyévesek, átlagéletkoruk közelíti a hét évet. Többségüket a devizahitelek aranykorának számító, 2006-2008 közötti időszakban értékesítették.