Bár a benzin és a gázolaj tőzsdei árfolyama is emelkedett, a forint erősödése miatt mégis árcsökkentésre számíthatunk a jövő héten.
Ellentétes folyamatok zajlottak a nemzetközi piacokon az elmúlt egy hétben: a forint erősödött a dollárral szemben, miközben mind a gázolaj, mind pedig a benzin tőzsdei árfolyama emelkedett. Előbbi tényező a hazai üzemanyag árak esését, utóbbiak az emelkedést indokolnák, így a két hatás úgy-ahogy kiegyenlítette egymást.
Mindez a konkrét számokra lefordítva annyit tesz, hogy a forint a dollárral szemben a héten - a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai alapján - több mint 3 százalékkal erősödött, miközben a benzin dollárban jegyzett tőzsdei árfolyama átlagosan 2,4 százalékkal, a gázolaj jegyzése pedig 1 százalékkal emelkedett.
Összességében tehát a forintban kifejezett tőzsdei ár a benzin esetében 1 százalékkal csökkent, míg a gázolajnál megközelítőleg 2,5 százalékkal süllyedt. Mindez - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 40 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár - a hazai kutakon a benzinnél stagnálást, esetleg 1-2 forintos árcsökkentést, míg a gázolaj esetében 4-5 forintos áresést indokolna - olvasható a Solar Capital Markets Zrt. előrejezésében.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a fentiek csupán a piaci adatokból számolt elméleti kalkulációk, a Mol árazási politikájától függően nem feltétlenül érvényesíti a változásokat az üzemanyagárakban, emellett az cég által alkalmazott árfolyamok is eltérőek lehetnek. Júliusban is volt olyan hét, amikor a benzin, a gázolaj és a forint árfolyamának változása akár néhány forintos drágulást is indokolt volna a következő héten, ám a Mol mégsem emelt árat. Legutóbb július 25-én változtatott az üzemanyagok árán a magyar olajtársaság, akkor bruttó öt forinttal emelte a 95-ös benzin és nyolc forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.