Megkezdődött a hetes Golf gyártása

Vágólapra másolva!
Nyári szabadságról toboroztak önkéntes mukásokat Wolfsburgban, így elindulhatott a legújabb Golf sorozatgyártása. Az esemény különleges jelentőségét az évi egymilliós volumen és a márkánál először bevetett új, moduláris padlólemez adja.
Vágólapra másolva!

Hétfőn (augusztus 6-án) az elmúlt évek egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett a wolfsburgi Volkswagen-üzem: elindultak a hetedik generációs Golf szerelőszalagjai, és a nullszéria után nemsokára felfut a termelés. Hacsak addig egy munkás nem készít róla lesifotókat, az autós szakma és a sajtó először egy hónap múlva, Berlinben láthatja élőben, a nagyközönség pedig a Párizsi Autószalonon találkozhat a szériaváltozattal. Hogy a határidőket tartani lehessen a szokásos nyári gyárleállás (július 30 - augusztus 19.) időszakában, a cégvezetés az érdekképviseletekkel egyeztetve önkéntes munkára híva a dolgozókat, akik anyagilag nyilván nem járnak rosszul azzal, ha a tengerpart helyett a szerelőszalag mellett töltik a nyaralószezon egy részét.

Az új gépek beüzemeléséhez és a gyártási folyamat optimalizálásához persze számtalan mérnökre is szükség volt, annál inkább, mert az ingolstadti Audi A3 után a Golf VII épül második típusként a konszern új, az eddiginél több típus kiszolgálásra alkalmas moduláris kersztmotoros padlólemezére (MBQ). Nemsokára a VW-anyaüzemből kikerülő minden tízedik autó Golf lesz, később pedig az egykori Trabant-városban, Zwickauban is beindul a termelés. Bár hasonló méretű ötajtós kompakt hamarosan a Seat és a Skoda kínálatában is megjelenik, továbbra is ez a konszern legfontosabb modellsorozata, tavaly például 914 000 darabot értékesítettek az elődjéből. Különösen büszkék arra a Volkswagennél, hogy az 1974 óta eladott több mint 26 millió Golffal még a Bogár eladási rekordját is sikerült megdönteni - igaz, abból hat évtizeden keresztül lényegében egyetlen generáció lepte el a világ útjait.