900 lóerős szuperautó lép a McLaren F1 helyére

mclaren p12
Vágólapra másolva!
A McLaren bejelentette, hogy a Párizsi Autószalonon új szuperautót mutat be. Valószínűleg a legendás F1 utódjáról van szó.
Vágólapra másolva!

Hivatalos, hogy a McLaren új szuperautót mutat be a Párizsi Autószalonon. Az erről szóló közlemény mellé egy titokzatos előzetes képet mellékelt a gyártó, amelyről csak a tanulmány körvonalai rajzolódnak ki. Valószínű, hogy a legendás F1 utódjáról van szó, így van értelme az autó felső részén látható púpnak is: ide valószínűleg egy légbeömlő kerül az eredeti, 1993-as modell mintájára.

Míg az első F1-ből körülbelül száz darabot adtak el, az új - ehhez képest - igazi tömegcikk lesz. A McLaren évi négyezer darab összeszerelését tervezi a jelenleg P12 kódnéven fejlesztett modellből, amelynek karbonszálas utascellája egyenesen az MP4-12C-ből érkezik. A pletykák szerint legalább 800-900 lóerős motort kap az autó és nem hiányzik belőle a Forma-1-es, mozgásienergia-visszanyerő KERS rendszer sem.