3,1 literes fogyasztással városban

Vágólapra másolva!
Egy olcsó, egy hétüléses és egy konnektorról is tölthető hibrid premierjét tartották Magyarországon. Mindegyikük adatlapján a dízeleket megszégyenítő számok állnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: Toyota
Összesen öttagúra növekedett a Toyota hibrid választéka

Tizenöt éve mutatta be a Prius első generációját, és azóta hibrid-nagyhatalommá nőtte ki magát a Toyota. Összesen 4 millió benzines-elektromos hajtású autót adtak el, amiből minden tizedik Európában állt forgalomba, Magyarországon pedig 1451 darabot értékesített a hazai importőr. Ezenkívül szürkeimportban is érkezett hozzánk jó néhány példány, köztük a tengerentúli hibridkínálat két érdekessége, a limuzin (Camry) és a szabadidő-autó (Highlander). Ezeket a kategóriákat mifelénk a Lexus fedi le, most viszont újabb modellváltozatokkal jelenik meg a Toyota, így közel áll ahhoz, hogy beváltsa évtizedes ígéretét, és minden kategóriában kínáljon hibrid alternatívát.

A harmadik generációs Yarist elve úgy tervezték, hogy befogadja az előző Priusból származó, de 50 kilóval könnyített hajtásláncot, amely 100 lóerős rendszerteljesítmény kínál 3,5 literes átlagfogyasztás mellett, ami persze gyári adat. Ennyit néhány modern dízellel is el lehet érni, 3,1 literes városi átlagot viszont aligha és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Yaris Hybrid kipufogóját a dízeleknél kevésbé káros gázok hagyják el, a kuplung, az ékszíj, a turbófeltöltő, a részecskeszűrő és a nagynyomású befecskendező rendszer hiánya pedig csökkenti a hibalehetőségek számát.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Jelenleg a Yaris a legolcsóbb hibrid nálunk

Mivel a nikkel-metálhidrid akkumulátort a hátsó ülés alatt helyezték el, jól használható, 286 literes csomagtartó maradt, az alapfelszereltség pedig az automata klímát, a térdlégzsákot és a menetstabilizálót is tartalmazza. A vezetési élményt már nem méri ilyen bőkezűen, mindesetre 4 595 000 forintos árával ez a legolcsóbb Magyarországon kapható hibrid, és 1,6 millióval olcsóbb a még több extrával teletömött, de egyszerűbb technikájú Honda Jazz Hybridnél.

Nehezebb ügy közvetlen vetélytársat keresni a másik vadonatúj típusként bemutatott Prius+ egyterűnek, a konkurenciát ugyanis kizárólag dízelmotorral kínálják. Ebben még trükkösebben, az első ülések között, gyakorlatilag a kartámasz, illetve a váltókar és a kézifék megszokott helyén rejtették el az akkumulátorokat. A szűkös tér miatt ezúttal a lítiumion-technológiára esett a japánok választása, miközben a belső égésű és a villanymotor a ferdehátú Priusokból származik.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Praktikus és olcsón üzemeltethető családi autó lehetne, ha nem kerülne 9,2 millióba a legolcsóbb kivitel

Természetesen a fékeket, a végáttételt és a hűtést az alapváltozatnál 125 kilóval nagyobb tömeghez igazították, bár teljes legénységgel a fedélzeten még többet nyom az egyterű. A szinte függőleges hátfal és a csomagtér aljából száműzött akkuk miatt ez ugyanis hétüléses, igaz, ilyenkor 231 literes helyre kell betuszkolni az úti holmit. Öt üléssel viszont 784 literes térrel gazdálkodhatunk, az extralista pedig olyan tételeket tartalmaz, mint a head-up kijelző, a panorámatető vagy a távolságtartó tempomat. Ezek nem kerülnek bele ugyan az alapváltozatba, sok más tétel viszont igen, az árcédulán pedig 9 240 000 forint szerepel.

Jóval borsosabb, 11 790 000 forintos összeget kell kifizetni a Prius másik vadonatúj változatáért, a Plug-in Hybridért, amely első ránézésre nem különbözik jelentősen a megszokott, kétharmad ennyibe kerülő modelltől. Van azonban egy tanksapkája a jobb oldalon is, ahová nem a benzinkút töltőpisztolyát, hanem egy elektromos csatlakozót kell bedugni, és megkezdődhet az elektronok áramlása az otthoni vagy munkahelyi hálózatról, vagy a - mifelénk egyelőre nem túl nagyszámú - nyilvános töltőponton. Ezek után akár 25 kilométert is meg lehet tenni vele tisztán elektromos hajtással, ami a Toyota felmérései szerint lefedi az átlagos munkába járós autóhasználatot.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Ezt a Priust már hálózatról is lehet tölteni, sajnos ennek nagyon magas a felára

Ha hosszabb útra indulunk, vagy egy elmaradt töltés miatt kifogy szuflából a lítiumion akkumulátor, a megszokott 1,8-as, Atkinson-ciklusú villanymotor gondosodik a hajtásról, ami nagy előny a hatótáv-béklyóhoz között villanyautókhoz képest. A kifejezetten a konnektoros hibridekre kifejlesztett mérési norma szerint átlagosan 2,1 litert fogyaszt száz kilométerenként, a szén-dioxid-kibocsátása pedig mindössze 49 g/km. Különösen büszkék a japánok arra, hogy a prototípushoz képest jelentősen, 443 literre tudták növelni a csomagtartó méretét, alatta pedig nagyobb tárolórekeszt sikerült kialakítani.

A három újdonsággal összesen öttagúra növekedett a Toyota hibrid választéka, amely a Prius mellett az Auris benzines-elektromos változatát is tartalmazza. Utóbbiból már sorozatgyártás-közeli stádiumban jár a következő generáció, és ha igaz, amit a verebek csiripelnek, akár a kombiba is bekerülhet a hibrid hajtáslánc.