Egyesülhet az Opel és a Peugeot-Citroën

Vágólapra másolva!
A General Motors európai divíziója francia sajtóértesülések szerint fontolgatja a fúziót a Peugeot-t és a Citroënt egyesítő PSA-val.
Vágólapra másolva!

Az egyesüléssel a bajban lévő autógyártók megoszthatnák a fejlesztési költségeket, és közös padlólemezre építhetnék az új modelleket. A General Motors, ami jelenleg az Opel/Vauxhall tulajdonosa, állítólag 30 százalékot kapna a vegyesvállalatból, de az Opel rüsselsheimi fejlesztőközpontját megtartaná a saját márkái számára.

Jelenleg hatalmas veszteségeket termelnek az említett márkák, 2012-ben az Opel/Vauxhall várhatóan több mint egy, a PSA több mint kétmilliárd eurót bukhat a brit Autocar szerint. Ennek fő oka, hogy a legfontosabb nyugat-európai piacokon jelentősen visszaesett az új autók értékesítése, és ezek a márkát főleg Európára támaszkodnak.

Az Automotive News szerint a vegyesvállalat csak egy, a több lehetséges felmerülő ötlet közül, amellyel a vezetőik megmentenék a bajba jutott vállalatokat. Felmerült az is, hogy a PSA megvenné az Opelt a GM-től, de a fordítottja is.

A PSA még nem adott ki közleményt, GM pedig egyelőre szűkszavúan nyilatkozott az ügyről: "Nem kommentáljuk a spekulációkat. Arra koncentrálunk, hogy hasznunk legyen a PSA-val kötött szövetségünkből" - áll az amerikai gyártó közleményében. Arra utalnak, hogy az Opel/Vauxhall és a PSA között már most is van egy együttműködés, amelynek keretében közösen fejlesztik az Opel Insignia, a C5-ös Citroën és az 508-as Peugeot utódját, a Dacia vetélytársának szánt olcsó modelleket, egy szupertakarékos kisautót és a kompakt szabadidő-autók új nemzedékét.

A négy márka egyesülése azt jelenthetné, hogy sokkal több, közös platformra épülő modelljük lenne, ezzel jelentős összegeket takarítanának meg a fejlesztési költségekből. A fúzió valószínűleg elkerülhetetlenné tenné egyes európai gyárak bezárását is, és az is kétséges, hogy a franciák és a németek hogyan tudnák felosztani a mérnöki munkát egymás között. Az Autocar a legnagyobb problémaként azt említi, hogy a közös modellek csak leghamarabb öt év múlva jelenhetnének meg a piacon, ennyi ideje pedig talán nincs a vállalatoknak a jelenlegi piaci környezetben.