Autói teljesítményéről is hazudott már a Hyundai

Vágólapra másolva!
Közel egymillió tulajdonosnak fizet kompenzációt a Hyundai-Kia rossz fogyasztási adatok közlése miatt. Kiderült, hogy nem először trükköztek a koreaiak.
Vágólapra másolva!

Kínos ügybe keveredett az Egyesült Államokban a Hyundai és a Kia. A koreai testvérmárkák a valósnál kedvezőbb fogyasztási adatokkal reklámozták számos modelljüket, lebuktak és emiatt most 900 ezer vásárlónak fizetnek kompenzációt. Mindkét gyártó nyilvánosan bocsánatot kért és arra hivatkozott, hogy nem szándékosan vezette félre a vásárlókat, hanem csak saját tesztjei során hibázott.

Eddig több mint százmilliárd forint értékben indítottak magánkereseteket a vásárlók a Hyundai és a Kia ellen, és a perekben nem is indulnak rossz esélyekkel. Kiderült ugyanis, hogy a Hyundai nem először hazudott: 1996 és 2002 között 1,3 millió autót adott el úgy Amerikában, hogy valós teljesítményüknél tíz százalékkal magasabb adatot közölt.

A Hyundai vezetői akkor is elnézést kértek, és arra hivatkoztak, hogy a hibás kalkulációhoz az amerikai szabványnak megfelelő károsanyag-szűrők hatásának rossz kiszámítása vezetett. Akkor összesen 840 ezer vásárló tömörült pertársaságba a Hyundai ellen, a koreaiak végül 85 millió dollárt ajánlottak az ügy békés rendezéséért.