hirdetés

Ezeket vezette Bond az elmúlt 50 évben

12. Szigorúan bizalmas (1981)

Az autós oldalról nem valami izgalmas '79-es Holdkeltét átugorva '81-ben járunk, hogy újra lássuk az Espritet Bond-autóként. Ugyanúgy tért vissza, mint a DB5-ös, rövid jelenetet kapott, de az nagyot szólt. A banditák éppen fel akarják törni, de hirtelen a levegőbe repül. Ehhez egy autónak látszó üres kasztnit használtak. Minden Bond-film legszórakoztatóbb üldözését már a Citroën 2CV, vagyis a Kacsa kormánya mögött csinálta végig a 007-es.

Forrás: imcdb.org
Lehet ennél elegánsabban síléceket szállítani?

Ez volt Moore kedvence az összes kocsi közül. A Citroën GS erősebb bokszermotorjával felszerelt kaszkadőr Kacsával még fejre is áll, amit az egyik snittben lebukó csövezés segített túlélni, majd elegánsan bánik el támadóival, akik a kor egyik legnépszerűbb autójával, két Peugeot 504-essel üldözik. Mindenképpen említést érdemel a jelenet, amelyben egy rúgással a szakadékba löki rosszakarója sziklákon fennakadt W116-os Mercedesét.

Nézze meg a Kacsás üldözést!

13. Polipka (1983)

Sandokan, vagyis Kabir Bedi mellett egy cirkuszi társulat is színesítette a Polipka jeleneteit. Bondnak ezúttal is egy kölcsönautó jutott, az amerikai légierő németországi bázisára kellett eljutnia, ezért kölcsönvett egy Alfa Romeo GTV6-ost. Az embernek már-már Cobra 11-szerű érzése van a jelenetet látva, annyi itt a cápa 5-ös BMW rendőrautó. Ebben a részben is jut szerep egy nagy Mercinek, Bond egy W108-ast alakít át szükségből sínautóvá.

Forrás: imcdb.org
Újabb baki, az Alfa oldala már az előtt horpadt, hogy a lakókocsinak nekiment volna

14. Halálvágta (1985)

Roger Moore nemcsak a leghumorosabb, de a legidősebb Bond is volt, 1985-ben, 58 évesen vállalta, hogy a 007-es bőrébe bújik. A filmben persze dublőr helyettesíti, amikor elköt egy Renault 11-es taxit, amit lefejez egy sorompóval, majd kettészakít, és úgy megy tovább. A jelenethez három autót használtak, ennyit a képeken is meg lehet különböztetni, és egy extra tankra is szükség volt, hogy pár másodpercnél tovább bírja a hajszát félbevágva.

Forrás: imcdb.org
Tank nélkül is száguldott a darabokra szakadt Renault, az ott tutira nem Roger Moore

15. Halálos rémületben (1987)

Roger Moore kiöregedett a szerepből, az új Bond Timothy Dalton lett, ő csak két filmig húzta. Nem játszott rosszul, de nem volt elég erős a karaktere. A sikerhez meg kellett támogatni valamivel, akárcsak Lazenby esetében, ezért újra bevetették a kütyükkel telezsúfolt Aston Martint. A V8-as modell akciójelenetében a csehszlovák rendőrökkel párbajozik, lézerrel félbevág egy 1500-as Ladát, felnijével lyukat vág egy tó jegébe, majd sítalpakon hajt tovább.

Forrás: imcdb.org
Ne kérdezzék, hogyan lehet így félbevágni egy Ladát, Bondnak sikerült, és kész!

A végén sajnos bevetették az önmegsemmisítőt, de az üldözés emlékezetes maradt. Ezt a részt egyébként az Audi szponzorálta, Bond egy szedán és egy kombi 200-ast is vezet. Ennél érdekesebb a pozsonyi helyszín, amelyet a vasfüggöny miatt Bécsben vettek fel. Sikerült szerezniük néhány, osztrák piacra exportált szocialista kocsit, a piros villamos útvonalát viszont nem pakolhatták velük tele, ablakából látszanak az utcán parkoló nyugati típusok.

Nézze meg az Aston Martin-os üldözést!

16. A magányos ügynök (1989)

Forrás: imcdb.org
Kevés filmben csapnak össze csőrös kamionok, jól sikerült az üldözési jelenet

A rendszerváltás előtti utolsó rész brit sportkocsi nélkül készült el, de jó volt egy rendhagyó termékelhelyezésre, a filmet ugyanis a Kenworth cég szponzorálta. A válogatott kunsztokat felvonultató kamionos üldözéshez tucatnyi csőröst elhasználtak, miattuk is megéri megnézni A magányos ügynök-öt. Még a Maserati Biturbónak sem sikerült olyan látványos szerepet írni, mint az amerikai nyerges vontatóknak.

17. Aranyszem (1995)

Történelmi pillanat volt, amikor '95-ben James Bond visszatért a mozikba. Nem pusztán új főszereplőt, hanem új ellenséget is kellett választani, és Pierce Brosnan első filmjét már a magyar mozik is nagy csinnadrattával vetítették, még a rádióban is folyton Tina Turner dala szólt. A megfelelő 007-es mellett a producerek a bőkezű szponzort is megtalálták. Üzleti szempontból jól jártak a BMW-vel, a rajongók viszont ki nem állhatták a Z3-ast.

Forrás: imcdb.org
Az egyik legsikeresebb üzlet a Z3-as szerepeltetése volt, de a rajongóknak nem jött be

A kis roadster alig két percet szerepelt, és semmit sem tudott, mégis 9000 rendelés futott be rá a bemutató első hetében. A készítők talán sejtették, hogy ebből baj lesz, a biztonság kedvéért előhúzták a DB5-öst, és izgalmas üldözést forgattak a klasszikussal. Visszatértek a szocialista autók is, a moszkvai tankos jelenet darabjait Angliában, jobbkormányos Ladákkal vették fel, de a film már csak a Zaporozsec 965-ösben ücsörgő Bond miatt is kötelező darab.

Forrás: imcdb.org
Pierce Brosnanre volt szükség, hogy elővegyék a garázsból az aranyat érő DB5-öst

18. A holnap markában (1997)

Nem volt kérdés, hogy legközelebb is Pierce Brosnan lesz Bond, a DB5-öst is megtartották, és a BMW mint Bond-autó is megmaradt, bár a kellékesek kitettek magukért, és az aktuális újdonságból, az E38-as 7-esből igazi csodaautót faragtak. A 007-es a hátsó ülésről is tudta vezetni egy feltűnően Ericsson márkájú telefonnal. Mivel az amerikai BMW-importőrrel egyeztek meg, a németországi jelenetben az angol ügynök egy USA-piacos autót használt.

Forrás: imcdb.org
Üzleti BMW-t kapott az angol ügynök, Bond-referencia a hamis német rendszám

19. A világ nem elég (1999)

Nagy hibát követtek el a vágók, amikor a DB5-ös jelenetét kivették a végleges változatból, így mindenki csak a BMW Z8-as penge általi halálára emlékszik. Hogyan menthetné meg az ügynök életét a kocsija, ha saját magára sem képes vigyázni? Miután a Bond-autó kimúlik, a nézők már csak azon töprenghetnek, milyen adottságaival kapta meg Denise Richards a Bond-lány szerepét, és mi a titka Sophie Marceau-nak, aki lemosta őt a vászonról?

Forrás: imcdb.org
Prototípusként szerepelt a filmben a bemutatás előtt álló BMW Z8-as

20. Halj meg máskor (2002)

A jubileumi epizódban van minden, amit a nézők megszerettek a klasszikus részekben. Végre újra a Ford lett a szponzor, így az akkori tulajdonviszonyoknak hála Q ismét egy Aston Martinból állította elő a kütyükkel megpakolt kémmobilt. A Bond-lány retrós Thunderbirdöt kapott, a főgonosz pedig egy Ford Explorer-alapú Jaguar XK8-ast, hogy jégen is repeszthessen. Akinek nem jött be a Vanquish formája, örülhetett a kocsit láthatatlanná tevő páncélzatnak.

Forrás: imcdb.org
A Ford szponzorációja jól működött, az Aston Martint és a Jaguart is ők adták

21. Casino Royale (2006)

Miután a producerek úgy döntöttek, hogy Brosnan is jobban teszi, ha az unokákkal játszik, leszerződtették Daniel Craiget, aki rögtön megosztotta a rajongókat. A stúdió hagyta, hadd civakodjanak a főszereplőn, mert tudták, hogy az autójába nem fognak belekötni. Nem is az Aston Martin DBS-be, hanem a rettentően béna karambolba kötöttek bele. Miután felborult a semmitől, cserébe egy jól sikerült kártyaparti után Bond megint beleülhetett a jó öreg DB5-ösbe. A Ford sem tétlenkedett, az új Mondeót a filmben leplezte le még tanulmányautó képében.

Forrás: imcdb.org
Minden idők legviccesebb borulását Daniel Craig Bondja hozta össze

22. A Quantum csendje (2008)

Craig-Bond második kalandjára és az új Aston Martinra sem kellett sokat várni, a 2008-as film rögtön belecsap a lecsóba, és az autós üldözéssel kezdi. Bár ezúttal egyszerűen gyors sportkocsiként rázza le az Alfa Romeo 159-eseket, mégis mindenki nyugodtabban alszik, mintha a feltörekvő Kia vagy az egyre sikeresebb Dacia ugrott volna be a helyére. Bár a brit márkától már megszabadult, az új Ka szerepeltetésével hűséges szponzor maradt a Ford. Így is többen emlékeznek majd a mérnökre, aki a Garda-tóba esett az egyik Aston Martinnal.

Forrás: imcdb.org
A forgatásra tartó mérnök a Garda-tóba esett egy Aston Martinnal, nem lett baja

Már a mozikban látható a legújabb, Skyfall című rész, nem is áruljuk el, milyen két- és négykerekűek szerepelnek benne, legyen csak meglepetés. Kedvcsinálónak itt egy szenzációs videó, amelyben összesűrítve és szellemesen egymásra vágva szerepel csaknem az összes autó és színész, aki 50 év alatt legendássá tette a 007-es figuráját.

Nézze meg a Sky Movies szellemes ajánlóját!

Előző
  • 1
  • 2
Következő
Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat