Könnyebb és gyorsabb az új Porsche Cayman

porsche cayman
Vágólapra másolva!
Los Angelesben az új Caymant is bemutatta a Porsche. A Boxster alapjaira épülő sportkocsi 30 kilogrammal könnyebb elődjénél.
Vágólapra másolva!

Csak idő kérdése volt, hogy az új 911-es és Boxster után mikor mutatja be a Cayman új generációját a Porsche. A premierre végül a Los Angeles-i Autószalonon került sor, egy elődjénél könnyebb, gyorsabb és mutatósabb sportkocsit ismerhetett meg a közönség.

A Boxster alapjaira épülő Cayman emlékeztet a roadsterre, de egyedi ködlámpákat és a Boxsterénél meredekebb szögben álló hátsó szárnyat kapott. Hosszabb és alacsonyabb elődjénél a sportkocsi, az elegánsabban lejtő tetővonal is jót tett megjelenésének. A hosszúság mellett a tengelytáv, illetve az első-hátsó nyomtáv is növekedett. A csomagtartó 425 literes, 15 literrel nagyobb a korábbinál.

A nagyrészt alumíniumból építkező Cayman 30 kilóval könnyebb elődjénél, karosszériája 40 százalékkal merevebb. A motorok a Boxsterből érkeztek, de a kupéban 10 lóerővel erősebbek. Az alapmodell 2,7 literes hathengerese a korábbi 2,9-es helyére lép, 275 lóerős teljesítményével és kézi váltóval 5,7 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a Caymant.

A sportosabb Cayman S 3,4 literes motorja 325 lóerős, kézi váltóval öt másodperc alatt futja a százat. Jövő tavasszal indul a sportkocsi értékesítése.