Levegőhajtású autó a Peugeot-Citroëntől

psa levegő
Vágólapra másolva!
Új alternatív hajtásláncot mutatott be innovációs napján a PSA Peugeot Citroën. A hibrid megoldásban az elektromotort sűrített levegővel működő berendezés helyettesíti.
Vágólapra másolva!

Innovációs napot tartott a PSA Peugeot Citroën, amelyet a cég szinte teljes egészében egy új alternatív hajtáslánc bemutatásának szentelt. Az Air Hybrid névre keresztelt rendszer a cég megfogalmazása szerint "fontos lépés a kétliteres átlagfogyasztás elérése" felé.

Nagyon leegyszerűsítve egy olyan hibrid hajtásról van szó, amelyben az elektromotort egy sűrített levegővel működő berendezés helyettesíti. A PSA nem közölt túl sok részletet, de annyit elárult, hogy a rendszer csak benzines, csak sűrített levegős és vegyes üzemmódban is működhet. A nyomástároló tartályokat az autó alján helyezték el.

A PSA számításai szerint ha egy ilyen rendszert építettek volna a Peugeot 208-asba vagy a Citroën C3-asba, a kisautók átlagfogyasztása 2,9 l/100 km lehetne, 69 grammos kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás mellett. Ennél is fontosabb, hogy az autó 60-80 százalékban emissziómentesen közlekedhetne városi környezetben. A benzines-sűrített levegős rendszeren gőzerővel dolgozik a PSA, már 2016-ban megjelenhet sorozatgyártású modellekben.