Hivatalos: 2015-ben jön az új Focus RS

Vágólapra másolva!
Bár a raliból tavaly kivonult, a Ford azért a harmadik generációs Focusból is elkészíti a csúcsváltozatot. Az új RS-t egy 2,3 literes turbómotor mozgatja majd.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]
A grafikák nem hivatalosak, az Auto Express készítette őket

Az első Focus RS-t 2002 és 2003 között gyártották kétliteres, 215 lóerős turbómotorral. A második, 2009-ben bemutatott RS jóval meghaladta az elődje képességeit, ez volt minden idők legerősebb elsőkerék-meghajtású kocsija. Kezdetben 305 lóerős volt a 2,5 literes, Volvo-eredetű öthengeres turbómotorja, de később készült 350 lóerővel is, a matt feketére fényezett változatot RS500-nak hívták.

A brit Autocar információi szerint végre hivatalosan is elismerte a gyár, hogy a harmadik generációs Focus csúcsváltozatának fejlesztése megkezdődött, és azt is elárulták, hogy 2015-től lehet majd megvásárolni. Főleg azért vált kétségessé, hogy elkészül az autó, mert két éve már a Fiestát használják a rali-világbajnokságon. Ráadásul a Ford 2012-es szezon végén hivatalosan kivonult a raliból, az autóikat felkészítő M-Sport privát csapatként folytatja idéntől. Az RS részleg korábbi legendás főnökét, Jost Capitót pedig 2012-ben a Volkswagen csábította át, hogy irányítsa a ralis programját.

Forrás: [origo]

Az új RS-t az a 2,3 literes, új fejlesztésű turbómotor hajtja majd, amely a 2014-ben Európában is megjelenő következő Mustangban is megtalálható lesz, igaz, kissé gyengébb változatban, és nem keresztben, hanem hosszában beépítve. A kettős megfúvású turbóval, változó szelepvezérléssel és közvetlen befecskendezéssel is ellátott négyhengeres a Focus RS-ben körülbelül 335 lóerős lesz, és a fogyasztása is kedvezőbbnek ígérkezik, mint a korábbi Volvo motorénak. Állítólag a magas fejlesztési költségek miatt vetették el azt az ötletet, hogy a hátsó kerekeket villanymotorral hajtsák meg, és ezáltal összkerék-meghajtásúvá és egyúttal hibriddé is tegyék az autót.

Megmarad az előző RS-ben bevezetett függőcsapszeges "Revoknuckle" első futómű, amely csökkenti a hajtási befolyásokat, és megmarad a mechanikus önzáró differenciálmű is, amely növeli a hajtott tengely tapadását. Az aktuális Focus ST-ben nem alkalmazzák egyiket sem, mert úgy vélték, az elektronikus differenciálzár elég a 250 lóerőhöz, de az RS-ből a nagyobb motorerő miatt már nem hagyhatták ki őket. Természetesen az ST-nél erősebb fékeket, feszesebb futóművet, és sportosabb utasteret is kap majd az új RS. Abban viszont megegyezik az ST-vel, hogy háromajtós változat ebből sem lesz. Egyelőre az ötajtós karosszériaváltozat megjelenése a biztos, a kombi megvalósítható, de nem valószínű.