Háromhengeres motorok a frissített Citroën C3-asban

citroen c3
Vágólapra másolva!
Genfben mutatkozik be a frissített C3-as. Kicsit változott a kisautó külseje, illetve megkapta a Peugeot 208 háromhengeres motorjait.
Vágólapra másolva!

Plasztikázott arccal mutatkozik be a Genfi Autószalonon a Citroën C3-as. Kicsit átszabták az autó elejét, új a hűtőrács és a lökhárítóba integrált LED-es nappali fény, hátul a lámpaburákat és a fényvisszaverőket cserélték le. Megjelenik egy új szín is tintakék néven.

A Peugeot 208-asból már ismert háromhengeres benzinmotorokkal is kapható lesz a kisautó, az egyliteres blokk 68, az 1,2-es 82 lóerős. Mellettük a VTi 120 benzines, illetve négy dízel, a HDi 70, az e-HDi 70, a HDi 90 és az e-HDi 115 színesíti a kínálatot. Az értékesítés rögtön a genfi show után indul.