Majdnem telitalálat - Dacia Sandero 0.9 TCe-teszt

A piac egyik legolcsóbb új autója, és még érintőképernyős navigáció is van benne. Az orrán meg Dacia-logó, ki érti ezt. A fapadosnak indult márka ma már tisztességes minőséget kínál a Sanderóval, csak a 900 köbcentis turbómotor-ötfokozatú kézi váltó kombóval kellett volna kicsit többet melózni.

A piac legolcsóbb új autója a Sandero, jobban felszerelve sem száll el teljesen az ára
(A képre kattintva galéria nyílik!)

Ki gondolta volna, hogy ez lesz: a lesajnált kis Dacia mára a Renault fejőstehenévé vált. A szerény képességű első Logantól eljutottunk olyan autókig, amelyeket az anyacég szemrebbenés nélkül árul sajátjaként egyes piacokon, még véletlenül sem daciásan nyomott áron. Kellett ugyan hozzá pár év, hogy a Dacia sikertörténet legyen, de megérte a türelem, szép lassan az előítéletek is eltűnnek. Legalábbis tőlünk nyugatabbra, mert itthon vannak (és lesznek) még, akik szerint ciki Daciát venni.

Pedig nem az, és ezért a mondatért nem vettek meg minket kilóra, sőt még csemegekosarat sem kaptunk. A helyzet az, hogy a Dacia olyan modelleket gyárt, amelyek nem akarnak többnek látszani annál, mint amik, vagyis megfizethető, egyszerű autóknál. Nincs mögöttük sok marketingrizsa, mert az csak elvinné az amúgy igen tisztességes nyereséget, és ha valamiért, már ezért muszáj - ha nem is szeretni, de legalább - tisztelni a márkát.

Kifejezetten rossz utakra tervezték a Sandero futóművét, ennek megfelelően kissé billegős

Itt van például az új Logan és Sandero, amelyek amellett, hogy már ki is néznek valahogy, jelenleg a piac legolcsóbb új autóinak számítanak. Írtunk már róluk éppen eleget, legutóbb a Logan hazai menetpróbáján jártunk, szóval ideje volt az első tesztautónak is. Nem állítom, hogy a Sandero a piac legszebb autója, azt viszont igen, hogy elődjénél jóval karakteresebb, modernebb, és nem süt róla az olcsóság érzése. Le lehet vele parkolni az Opera elé is, na.

Ezek az ajtók nem trezorszerűen puffannak, de nem is konganak olyan rémesen, mint régen

A kilincsek persze egyszerűek, a trezorként puffanó ajtókat is máshol kell keresni, de legalább a durván bádogszerű kongás is a múlté. A minőségérzet javulása nemcsak ezen az apróságon, hanem az egész belsőn tetten érhető, rengeteget javult az összeszerelési minőség. Tökéletes az optikai hatás, még fémszínű keretekre is futotta, és persze közelebb hajolva, kopogtatva megjön az anyagok hangja, de kit érdekel, amikor az árlista kétmilliónál kezdődik. Mondjuk, az első ülések nem sokat tartanak, az ülőlap rövid, és jó lenne a kormányt mélységben is állítani, de ennyi belefér.

Divatos, modern arc, a Sanderóval nem ciki leparkolni az Opera előtt

Nem értem, hogy az elektromos ablakemelő kapcsolói miért maradtak a középkonzolon. Oké, hogy ettől (is) Dacia a Sandero, de ami nem praktikus, ahhoz nem kell feltétlenül ragaszkodni, nyugodtan át lehetett volna rakni őket az ajtókra. De legalább rengeteg a tárolórekesz, a lábaknak és fejeknek is pont elég a hely (a tengelytávolság nem nőtt a generációváltással), a 320 literes csomagtartó is elég, éppen ennyit kell tudnia a Sanderónak. Az meg, hogy (feláras) érintőképernyős navigáció is van benne, a kezdetek fényében szinte már science-fiction. Jók a szigetelések is, de egy kis szélzaj azért be-betolakszik a kabinba.

Nem okoz csalódást a futómű sem, még véletlenül sem tükörsima, hanem botrányosan rossz utakra tervezték. Ennek megfelelően kanyarban van oldaldőlés, de nem vészes, és cserébe a kátyúkon úgy repül át az autó, hogy meg sem érezzük. A Sandero visszaadta az autóiparba vetett hitemet is: a legtöbb új autó futóműve olyan, hogy igazából semmit nem lehet írni róluk azon kívül, hogy jó, ezt az egy szót kell körülírni egyszer ilyen, máskor olyan mondatokkal. Már tényleg kezdtem azt hinni, hogy ezek a hangolások mind egy kaptafára készülnek, hogy igazából mindegyik egyforma, és akkor jön a kicsit billegős Sandero, és elhiszem, hogy vannak (még) különbségek az autók között. Engem ennyi már boldoggá tesz. A kormányzás (a szervo már alapáras) nem ad semmi különöset, nem túl közvetlen, de bántóan túlszervózva sincs. Olyan jó közepes.

Egy jetinek kell annyira hátratolnia a vezetőülést, mint ezen a képen - nincs gond a lábtérrel, el lehet férni

Nagy dobásnak szánta a Renault a háromhengeres, 900 köbcentis, 90 lóerős turbómotort, az új Clióhoz is kínálja, mégsem varázsolt el teljesen. Ez egyébként nem feltétlenül a motor hibája: pörgetve nagyon jól megy, hangja és járáskultúrája alapján letagadhatná, hogy háromhengeres, de a hozzá kapcsolt ötfokozatú váltó tévedésnek tűnik. Feleslegesen hosszúak lettek a fokozatok, ennek pedig az a következménye, hogy egy-egy rosszul időzített váltás után annyira leesik a fordulatszám, hogy a kis háromhengeres rángatni kezd. Nem kicsit, hanem nagyon. Amíg a motor hideg, különösen rossz a helyzet, és a legszebb az egészben, hogy még a váltás idejére figyelmeztető jelzésben (azt is mutatja, mikor kell visszakapcsolni) sem lehet bízni. Azt mondja, váltsak fel, megteszem, erre a motor elkezd rángatni, majd' lefejelem a szélvédőt. Visszakapcsolok egyet, nem elég. És minden napra jutott két-három ilyen eset, amiért hajlok arra, hogy azt mondjam, egy nem turbós benzines jobb választás lehet a Sanderóhoz. Talán.

USB-csatlakozós, érintőképernyős rádió egy Daciában. És nem is adják drágán, de ha teljes Európa-térkép is kell, az plusz 35 ezer

Ami a fogyasztást illeti, a Sandero sem feltétlenül igazolja, hogy a downsizingnak van értelme. Ha csak kicsit kihasználjuk a motor képességeit, vagyis néha oda-odalépünk a gázra, az átlagfogyasztás - Eco mód ide vagy oda - hét liternél áll meg. Ez pontosan annyi, amennyit hasonló tömeggel, hasonló lóerőszámmal az 1,3-as Swiftünk tudott, amíg el nem lopták. Értem, hogy a katalógusokban jól mutatnak a kis benzines turbók fogyasztási adatai, de nem csoda, hogy a Consumer Reportsnál is kiborult a bili ettől a nagy turbós (kamu)forradalomtól.

Pörgetve nagyon él a 900 köbcentis turbómotor, de elbírt volna egy jobb váltót

Ami a piszkos anyagiakat illeti, a Sandero klíma nélküli alapfelszereléssel, 75 lóerős 1,2-es benzinessel szerezhető meg 1,99 millió forintért, a tesztelt Arctic változat a 900 köbcentis turbóval és tényleg minden olyan extrával, ami egy családi autóba kell, 2,69 millióba kerül. Az érintőképernyős navigáció felára jelképes 70 ezer, a teljes Európa-térképé 35 ezer forint, vagyis az autóért még a 60 ezres tolatóradarral, az ugyanennyibe kerülő tempomattal és a 40 ezres hátsó villanyablakokkal is kevesebb mint hárommilliót kérnek, amely minden túlzás nélkül remek ajánlat. Nem csoda, hogy a vevők kapkodnak a Sandero után, már több mint 150 darabra akadt vevő, és gyakorlatilag mindenki a legjobban felszerelt változatot kéri. Ár-érték arányban most nem nagyon akad jobb ajánlat.

Műszaki adatok - Dacia Sandero 0.9 TCe
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 898 cm3. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 66 kW (90 LE)/5250. Nyomaték: 135 Nm/2500. Sebességváltó: ötfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4058/1733/1518 mm. Tengelytáv: 2589 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1596/1626 mm. Tömeg: 962 kg. Terhelhetőség: 558 kg. Csomagtartó térfogata: 320 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 11,1 mp. Végsebesség: 175 km/h. Átlagfogyasztás: 5,0 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,0 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 115 g/km.