Jeep Cherokee: ronda vagy zseniális?

jeep cherokee
Vágólapra másolva!
A Jeep nyilvánosságra hozta az első hivatalos képeket a Cherokee új generációjáról. Finoman szólva is barátkozni kell az autó elejével.
Vágólapra másolva!

Tény, hogy az egyik amerikai blog gyártószalag mellett készült, rossz minőségű kémfotóin nagyon rosszul festett a Liberty helyére lépő új Jeep Cherokee, így érthető, hogy a marketinrészleg gyorsan nyilvánosságra hozta az autó első hivatalos fotóit. Csakhogy az a helyzet, hogy a Cherokee ezeken sem mutat sokkal jobban.

Teljesen új front részt terveztek az autóhoz, vékony fényszórókkal, újraértelmezett hűtőráccsal és mindenekelőtt sok krómmal, de a végeredményre a furcsa a legenyhébb jelző, amit az első rácsodálkozás után el lehet sütni. Lehet akár rondának is nevezni, de az is igaz, hogy a Jeep legalább megpróbált valami új és modern formával előállni. Majd a piac eldönti, hogy ezzel a formával lehet-e érvényesülni.

Az új Cherokee március végén, a New York-i Autószalonon mutatkozik be, a Jeep közleménye szerint minden tekintetben, menetdinamika, fogyasztás és térkínálat szempontjából is "kivételesen nagy előrelépést" jelent elődjéhez képest. Az autó alapjait ugyanaz a platform adja, amelyre az Alfa Romeo Giulietta testvére, a Dodge Dart is épül. A motorkínálatról később nyilatkozik a Jeep.