Vágólapra másolva!
Bár az orosz csapat a Hungaroringen még nem reménykedik győzelemben, az első sikerüket máris megszerezték a magyarországi WTCC-hétvégén. Versenyzőjük, Mikhail Kozlovszkij a neves túraautós versenyzőtársai mellett a magyar autó- és motorsport fiataljait is legyőzte egy barátságos gokartkupán.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Hatalmas tempóban, nagy gokartos rutinnal rótták a köröket a fiatal autó- és motorversenyzők

Az egyik budapesti bevásárlóközpont tetején lévő gokartpályán csütörtökön délután különösen sok volt az egy főre jutó autó és motorversenyző. Itt találkozott ugyanis a WTCC öt világhírű versenyzője a magyar autó- és motorsport fiatal reménységeivel, hogy egy közönségszórakoztató gokartkupán döntsék el, ki a leggyorsabb a gumikkal kirakott kanyargós pályán. A lebonyolítás szerint a három előfutamban nem a végeredmény, hanem a legjobb köridők alapján alakult ki a továbbjutók mezőnye, aztán a döntőben már a pályán elért sorrend számított.

Az első előfutamban a magyar motorversenyzők, Bódis Richárd, Győrfi Alen, Kis Viktória, Sebestyén Péter, valamint a mindössze 13 éves gokartos, Rónai Tamás kapott lehetőséget a bizonyításra. Nem okozott meglepetést senkinek, hogy az a Rónai érte el a legjobb időt, aki 2011-ben bajnoki címet szerzett a Central Eastern European gokart bajnokság Minimax kategóriájában, idén pedig már a Rotax Max Junior osztályban szerepel. Másodikként Talmácsi Gábor másik pártfogoltja, a 18 éves Bódis Richárd jutott tovább a döntőbe, ő idén állandó résztvevője a Superbike Világbajnokság keretén belül megrendezésre kerülő, a Honda által támogatott European Junior Cup sorozatnak.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
WTCC versenyzők elemzik a gokartpálya vonalvezetését. Balról jobbra: MacDowell, Oriola, Nash

A délután fénypontja azonban a második selejtező futam volt, ahol öt WTCC versenyző, James Nash (Chevrolet Cruze), Alex MacDowell (Chevrolet Cruze), Tom Boardman (Seat Leon), Pepe Oriola (Seat Leon, ő volt Michelisz Norbert legnagyobb ellenfele tavaly a Yokohama Trophyban) és Mikhail Kozlovszkij (Lada Granta) mellett az Európai Túraautó Bajnokság magyar résztvevője, ifj. Ficza Ferenc ült gokartba. Az orosz Kozlovszkij tehetsége már ekkor nyilvánvalóvá vált, ugyanis elég nagy fölénnyel érte el a legjobb időt Pepe Oriola és az idén Fordról Chevrolet-re váltott James Nash előtt. Ifj. Ficza szoros csatában a negyedik helyen végzett, megelőzve Boardmant és MacDowellt, azonban így is a döntőbe kerülhetett, mert Oriolának és Nashnek egyéb elfoglaltságaik miatt távoznia kellett.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
A nap hőse a minden futamát simán nyerő orosz Mikhail Kozlovszkij, a Lada gyári versenyzője

A harmadik előfutamban a fiatal magyar autóversenyzők, Kiss Pál Tamás, Sas Szilvia, Major Benedek, Marton Gergely, Nagy Norbert és Szabó Krisztián küzdöttek meg egymással. Kisebb meglepetésre a GP3-as futamgyőzelemmel is rendelkező, a hétvégén az AutoGP sorozatban a Hungaroringen induló Kiss Pál nem jutott tovább, a legjobb idővel egy hölgy, a Lotus Ladies Cupban versenyző Sas került be a döntőbe, másodikként pedig az Oxxo Racing 16 (!) éves kamionversenyzője, Major csatlakozott hozzá.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Kozlovszkij mellett a gokartos Rónai Tamás és a túraautós Ifj, Ficza Ferenc állhatott fel a dobogóra

A 15 körös döntőben az élről induló Kozlovszkij végül sima rajt cél győzelmet aratott, előnyét fokozatosan növelve nagy fölénnyel ért célba Rónai és Ifj. Ficza előtt. Teljesítménye azért nem meglepetés, mert a 23 éves versenyző korábban hat éven át versenyszerűen gokartozott. A döntő futam után az orosz pilóta arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort, az [origo]-nak nyilatkozva elmondta, hogy örömmel vett részt a gokartversenyen, mert még ennyi év után is kifejezetten élvezi a gokartozást. Tetszett neki a pálya, még a kisebb bukkanók sem zavarták, mert "minden gokartpálya ilyen."

Forrás: WTCC
Kozlovszkij a hétvégén már a Lada Grantát fogja hajtani a számára még ismeretlen Hungaroringen

A hétvégi esélyekről szólva nem akart semmi konkrétumot sem mondani, mert véleménye szerint bármi megtörténhet a WTCC-ben, azt azonban leszögezte, hogy a gyári támogatású Lada csapatot nem szabad lebecsülni. Ezt arra alapozza, hogy a Chevrolet-val ellentétben hatalmas fejlesztési potenciál rejlik a Grantában, amit csapattársa, a világ egyik legjobb és legtapasztaltabb túraautó-versenyzőjének számító James Thompson segítségével meg is próbálnak majd év közben kiaknázni. Thompson egyébként sokat segít neki, rendszeresen ad tanácsokat a beállításokkal és a pályákkal kapcsolatban. Kozlovszkij szerint a Lada Granta jelenlegi legnagyobb erőssége a motor, nem érzi úgy, hogy a teljesítményben jelentősen le lennének maradva a többi autótól. Micheliszt nagyon gyors pilótának tartja, de még alig volt alkalma csatázni vele a pályán, mivel neki az idei az első éve a WTCC-ben. A Honda szerinte még kiszámíthatatlan, mert Szlovákiában nagyon gyors volt, Monzában viszont verhető. Kozlovszkij még sosem járt a Hungaroringen, ezért szerdán végigsétálta a 4,4 kilométeres aszfaltcsíkot. Technikásnak és érdekesnek találta a vonalvezetését a sok lassú kanyar és a középső sikán miatt.