Egy korsó sör, és már részeg vagy

közúti ellenőrzés, alkoholszonda, ittas vezetés
Vágólapra másolva!
A július elsejétől, azaz hétfőtől sokkal szigorúbb büntetésre számíthat, aki ittasan vezet, de az jár a legrosszabbul, aki ivott és valamilyen egyéb tudatmódosító szert is fogyasztott vezetés előtt, mert őt halmazati büntetéssel sújtják. Összegyűjtöttük a legfontosabb változtatásokat.
Vágólapra másolva!

Július elsején lép életbe az új Büntető törvénykönyv (Btk.) amely jelentős változásokat hoz a közlekedési bűncselekmények terén is. A leglényegesebb az ittas vezetés fogalmának pontosítása és szigorítása, amire a jogalkotók szerint azért volt szükség, mert sok esetben nehéz, néha lehetetlen volt a bűncselekmény bizonyítása a jelenlegi normák szerint.

Közeledünk a tényleges zéró tolerancia felé

Az új Btk. szerint, ha valakinek a szervezetében az alkoholszint meghaladja a 0,5 ezreléket-amit nagyon könnyű elérni, elég hozzá 2 pohár bor, vagy egy korsó sör elfogyasztása - minden esetben a helyszínen elveszik a járművezető jogosítványát és büntetőeljárást indítanak ellene. Korábban ez a határ 0,8 ezrelék volt.

Természetesen az alkoholtűrő-képessége mindenkinek különböző, egy pohár bor elfogyasztása másként hat egy 55 kilós nőre és egy 100 kilós férfira. Ezt a jelenlegi szabályozás figyelembe is vette, de egyben kibúvót is jelentett, ugyanis a bíróság dönthette el, hogy egy ittas vezetésen kapott sofőr képességeit mennyire befolyásolta a hátrányosan a korábban elfogyasztott alkohol.

Július elsejétől ha valakinek 0,5 ezreléknél többet mutat a szonda vétséget követ el, ha balesetet is okoz, az már bűncselekmény Forrás: MTI/Földi Imre

„Az ügyvédek egy jó védekezési stratégia kialakításával eddig eredményesen tudták bizonygatni, hogy ügyfelük vezetési képességét nem befolyásolta hátrányosan az alkohol. Az új szabály értelmében a jövőben nem kell a bíróságnak az egyéni befolyásoltságot vizsgálnia, mérlegelés nélkül ittasnak kell tekinteni azt, akinek a szervezetében a véralkohol szintje a 0,5 ezreléket meghaladja.” - foglalta össze az új szabályozás lényegét Dr. Janklovics Ádám, a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa.

Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy júliustól megszűnik az ügyvédek mozgástere, és a bíróságok mérlegelési lehetősége, ugyanis az új Btk. egyértelműen meghatározza, hogy kit tekint ittas állapotban lévőnek: „a 236. és a 238. § alkalmazásában ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.”

Ittasan vagy bódultan, júliustól már nem mindegy

Korábban a járművezetés ittas állapotban szabályai között szerepelt a „bódult állapot”, ám júliustól ezt már önállóan szabályozza az új Btk. Az elkövetési eszközei, elkövetők, a büntetési tételek megegyeznek az ittas vezetés szabályaival. Pontosan nem lehet felsorolni, és meghatározni, hogy melyek a vezetésre hátrányosan ható szerek - kábítószer, kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag vagy szer.

Minden esetben szakértő állapítja meg, hogy az elkövető szervezetében milyen anyag volt jelen és milyen mennyiségben, illetve ebből a szakértő következtethet arra, hogy a vezetési képességre hátrányosan hatott-e a szer. Dr. Janklovics Ádám szerint a legfontosabb gyakorlati változás az, hogy mivel a bódult állapot külön kategóriába került, így halmazati büntetést járhat azért, ha valaki alkoholt és egy egyéb tudatmódosító szert is fogyasztott vezetés előtt.

Júliustól már a forgalom előtt megnyitott magánutakon is szondáztathatnak, tehát akkor is ugrott a jogsi, ha valakit egy parkolóban, vagy benzinkúton kapnak ittas vezetésen Fotó: Mudra László - Origo

Mégsem lett bűncselekmény az engedély nélküli vezetés

Bár a törvénytervezetben és a miniszteri indoklásban is úgy szerepelt, hogy a bűncselekmények közé kerül, ha valaki érvényes engedély, vagy eltiltás hatálya alatt vezet, ez végül mégsem került be az új Btk-ba, az viszont igen, hogy a törvény hatályát júliustól kiterjesztették a közforgalom elől elzárt magánutakra (benzinkút, bevásárlóközpont parkolója) is.

Az új Btk. közlekedési bűncselekményeket taglaló fejezetét itt lehet elolvasni.