Terepjárás helyett flancolás: az új Nissan X-Trail

nissan x-trail
Vágólapra másolva!
A szögletes, de terepjárásra alkalmasnak tűnő forma helyett csilivili karosszériát kapott az új Nissan X-Trail.
Vágólapra másolva!

Frankfurtban bemutatkozott az új Nissan X-Trail szériaváltozata, amellyel nem okoztak meglepetést a japánok. Már a tavalyi Hi-Cross tanulmány jelezte, hogy a dobozformának és vele a terepképességek egy részének annyi, vagyis hogy hagyományos szabadidő-autó lesz a modellből.

Forrás: Nissan

Az elődjénél kétségkívül sokkal modernebb autó alig különbözik a tanulmánytól, a jobban felszerelt változatok LED-es fényszórókkal kerülnek piacra. Teljesen átdolgozták az utasteret, igényesebbé és elegánsabbá vált, és még hétüléses változat is rendelhető lesz a csomagtartó padlójába sülleszthető pótülésekkel.

Forrás: Nissan

A Nissan nagyon büszke rá, hogy az új X-Trail hátsó ajtajai majdnem 80 fokos szögben nyílnak, így biztosítva kényelmes beszállási lehetőséget a kabinba. Az autóba az All Mode 4x4i rendszer legfrissebb változata került, a hajtási módok között a középkonzolon elhelyezett kapcsolóval lehet váltani.

Forrás: Nissan

Az új X-Trailhez is elérhető az út állapotát figyelő adaptív felfüggesztési rendszer, amely folyamatosan az aktuális körülményekhez igazítja a csillapítás mértékét. Aktív motorféket is kapott az autó, ez főleg kanyarokban segít a sofőrnek. A motorkínálatról egyelőre nem nyilatkozott a Nissan, de sokáig már nem húzhatja a dolgot, mert 2014 első negyedévében elkezdődik az értékesítés.

Forrás: Nissan