Nem hagyják sumákolni a benzinkutakat

Vágólapra másolva!
A német autósok hosszas keresgélés nélkül megtudhatják, hogy melyik töltőállomáson adják a legolcsóbban az üzemanyagot a környéken. Az ár-összehasonlítót a versenyhivatal fejlesztette, mert a kutak részéről állandóvá vált az ármanipulálás.
Vágólapra másolva!

A szolgáltatást akár okostelefonra vagy navigációs rendszerre telepített alkalmazással is lehet használni, és egyelőre 13 ezer töltőállomás árairól lehet vele tájékozódni. A rendszert a decemberig tartó próbaüzem alatt továbbfejlesztik, és végül mind a 14 500 németországi töltőállomás adatait tartalmazza majd.

A versenyhivatal elnöke, Andreas Mundt szerint a szolgáltatással évente átlagosan 60 eurót takaríthatnak meg az autósok. A rendszert a versenyhivatal új szervezeti egysége, az úgynevezett üzemanyagpiac-átláthatósági hatóság működteti. A kutak üzemeltetői az árváltozásokat öt percen belül kötelesek jelenteni a hivatalnak, amely a beérkező adatok alapján folyamatosan frissíti a rendszert.

A németországi töltőállomásokon az üzemanyagárak rendszerint naponta többször változnak, és mindig azokban az időszakokban emelkednek, amikor a legtöbben tankolnak. A napon belüli árkülönbség elérheti a 30 centet (90 forintot). Fogyasztóvédők és a nagy hálózatokhoz nem tartozó, független töltőállomások üzemeltetői régóta vádolják a piacot uraló nagy cégeket azzal, hogy visszaélnek erőfölényükkel és a világpiaci folyamatokkal nem indokolható árképzési gyakorlatot folytatnak.

A versenyhatóság egy 2011-es vizsgálatában megállapította, hogy az üzemanyagpiac oligopollá vált, a töltőállomás-hálózatokat üzemeltető multinacionális óriásvállalatok óramű pontossággal igazítják egymáshoz áraikat, és nincs számottevő verseny közöttük. Ennek a fogyasztók számára kedvezőtlen helyzetnek a megváltoztatása céljával hozták létre a piaci átláthatóság felett őrködő hivatalt, és vezették be az árváltozás-bejelentési kötelezettséget.