Legális másolat - Delta Mini Cruiser 2.0 D (1982)-teszt

A Delta márkáról nálunk nem sokan hallottak, a képeken látható kis kocka viszont már sokaknak ismerős lehet ugyanis egy Toyota-koppintás, némileg „továbbcsiszolva”.

1.Nagyon hasonlít a Toyota BJ40-es modellre, de aki ismeri a japánok típusát, nem téveszti őket össze. A szélvédő ledönthető a géptetőre, a B-oszlop lecsavarozható Fotó: Karner Miklós

Ha a Fülöp-szigetek szóba kerülnek, valószínűleg előbb jut eszünkbe a gyönyörű óceánpart, a rengeteg apró, trópusi sziget, a földrengések és az iszlám lázadók függetlenségi akciói, mint az autógyártás. Pedig a 87 millió lakosú elnöki köztársaságban ma is folyik autó összeszerelés (a legnagyobb a Toyota gyáregysége), és már a Második Világháború idején gyártottak terepjárókat. Persze nem saját kútfőből, hanem az otthagyott amerikai MacArthur dzsipek lemásolásával. Ezt csiszolgatták évtizedeken át a hadsereg mérnökei, majd Edralin Marcis elnöksége alatt a hetvenes évek második felében nekiláttak egy új konstrukció kifejlesztésének. Ehhez is kaptak külső segítséget, a Toyota FJ/BJ 40-es sorozatát vették alapul a japán gyártó jóváhagyásával. A Delta Motors Mini Cruiser (vagy gyári kód alapján: M-1777) névre keresztelt autója 1980-ban lett kész, s elsősorban a hadsereg kiszolgálása volt a cél, de a mind jobban növekvő civil igényeket is figyelembe véve elindult a típus értékesítése. Sőt, exportváltozatok is megjelentek a világ több pontján, így Európában is.

2.Nagyon alacsonyan kezdődik a vászon, a kilátás a nagy „ablakoknak” köszönhetően nem rossz. A ponyva vékony tartóoszlopai is kivehetők a helyükről Fotó: Karner Miklós

A képeken látható Mini Cruiser Toyota-koppintás, de mégis más, mint az eredeti: körülbelül 10 százalékkal minden irányban kisebb annál, négyfokozatú váltóját és kapcsolható 4x4-es, felezős hajtásláncát, első-hátsó, hosszanti laprugós merev hídjait a kanadai DANA-Chrysler szállította, fékjeinél Ford és Buick alkatrészeket használtak fel. A motor a belpiacos modelleknél a Toyota 12-R jelzésű 1,6 literes benzinese volt (OHV, SAE szabvány szerint 90 lóerővel), az az 500 darab, ami - Olaszországon keresztül - eljutott az öreg kontinensre, az Isuzu 2,0 l-es, 62 lovas, OHV-vezérlésű szívódízeljét kapta. A Delta 1984-ben csődöt jelentett, így a Mini Cruiser pályafutása is befejeződött.

Szépen kiglancolt motortér, újszerű állapotú Isuzu-dízellel. Ha dolgozik, rázza a kasztnit és nagyon hangos Fotó: Karner Miklós

A Kultmobil garázsában pihenő modell 1982-ből való, korábbi magyarországi gazdája nagyrészt felújította: új fényezést, motorgenerált és belső kárpitozást kapott, de a munkát nem fejezték be, és az autót az utóbbi időben elhanyagolták. Jöhetett tehát a kiglancolás, a gyári típustáblák pótlása, a futómű és az elektromos rendszer rendbetétele, a motor ellenőrzése és a ponyva helyrehozatala. Kapott négy eredeti felnit és ballonos terepgumikat, s mehetett a műszaki vizsgára.

Sötétszürke bandázs szalaggal tekerték be a kormányt, ez jól illik a puritán géphez. Fordulatszámmérő nincs, csak 140 km/óráig skálázott kilométeróra, benzinszintjelző, víz- és olajhőfokmérő, valamint ampermérő. A műszerektől balra tett húzókapcsolókkal szabályozható a fűtés-szellőzés Fotó: Karner Miklós

Mivel klasszikus, puritán terepjáróról van szó, nem lepődtem meg, hogy mennyire sprőd és nehézkes. A szívódízelbe hosszas izzítást követően, többszöri nekifutásra sikerül életet lehelni, remegteti a kasztnit, csörög veszettül, zaját csak a tűzfal és a géptető tompítja. A hosszú váltókar véletlenszerűen találja meg a kulisszákban a helyes fokozatot, hatalmas mozdulatokkal terelgetjük. Ha terepre mennénk, még a terepváltót is lehetne bűvölni, bár az jóval egyszerűbb: előrefelé tolva a normál és a felezős négykerékhajtást, hátrafelé a normál és a felezős hátsókerékhajtást tudjuk kiválasztani. A sportkocsikba illő kis volánnal birkózik a sofőr, hogy forduljon az autó, a pedálrend nagyon kényelmetlen: mélyen a gáz, magasan a harmatos fék pedálja, s a boka alig tud a kezeléshez kívánatos szögbe hajolni. A Mini Cruiser keskeny, ezért az első utasoknak oldalirányban nincs sok helyük. Hátul az autó hossztengelyére párhuzamosan, a plató szélein helyezték el a lócákat, itt elvileg 2-2 ember vállalhatja, hogy a pattogós futómű rázása ellenére részt vesz az utazásban. Hosszabb utat nem is tettünk meg vele, nem is arra való. Inkább egy múzeumba, kiállítási darabnak, vagy vászontetejétől, ajtóitól és tetőoszlopaitól megszabadítva nyitott tengerparti buliautónak.

Egyszerűen oldható a kétoldalra nyíló „lengőajtó”, s elrugaszkodás után felpattanhatunk a platóra. Az ülések lapjai felhajthatók. Elvileg hatszemélyes, de itthon csak négyre vizsgáztatták Fotó: Karner Miklós

Műszaki adatok

Motor: 4 hengeres, soros, folyadékhűtéses, hengerenként kétszelepes, OHV szívódízel motor elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1951 cm3. Teljesítmény: 62 LE, 4400/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú, teljesen szinkronizált kéziváltó, terepváltó, kapcsolható négykerékhajtás. Egytárcsás száraz kuplung.
Felfüggesztés: Elöl-hátul merev tengelyes, hosszanti laprugós felfüggesztés. Kétkörös fékrendszer, elöl tárcsa-, hátul dobfék.
Felépítmény: Kétajtós, hat üléses, alvázas, nyitott acélkarosszéria. Gumiméret: 31x10.50 R 15.

Forrás: Retro Mobil