Ötvenmilliárdból tisztul meg a londoni taxi

Vágólapra másolva!
A Geely heti ötven darabot készít a londoni taxiból, jön egy környezetbarát modell is.
Vágólapra másolva!

A fekete taxi gyártója, a London Taxi Company (LTC) 2012 októberében jelentett csődöt, és állt le a kocsik gyártásával. A készletek értékesítése után így megszűnt a fekete taxik utánpótlása. A kínai Geely autógyár már az év elején bejelentette, hogy megvásárolja a vállalatot, nemrég heti 50 darabos, azaz évi 2600-as darabszámmal indította újra a gyártást. 2011-ben 1500 darab taxi készült.

Forrás: AFP

A Geely már fejleszti a fekete taxi új, környezetbarát változatát is, de részleteket még nem tudni róla. A becslések szerint a fekete taxi több generációjából körülbelül húszezer fut Londonban, de a legmodernebb modell, a TX4 is csak az Euro 4-es normát képes teljesíteni 2,5 literes dízelmotorjával. Öt év alatt 180 millió eurót (54 milliárd forint) költenek az új környezetbarát modell elkészítésére.