Nem megy a vészfékezés a magyar autósoknak

Vágólapra másolva!
Tízből nyolcan nem tudják, hogyan kell csinálni. A defektet sem tudjuk kezelni.
Vágólapra másolva!

A magyar autósok 79 százaléka nem tudja, hogyan kell vészfékezni váratlan akadály felbukkanásakor, 52 és 54 százalékuk a defekt és a kisodródás esetén alkalmazandó szabállyal sincs tisztában – derült ki a Generali Biztosító kutatásából.

A felmérésben az autóvezetési szokásokról és alapismeretekről kérdezték a jogosítvánnyal rendelkező felnőtt lakosságot, a reprezentatív felmérés mintája 1200 fős volt. A kutatásból kiderült, a 18-59 évesek több mint felének (63%) családja rendelkezik személygépkocsival: a megkérdezettek felének egy, míg 13 százalékának háztartásában több autó is található. A kutatás során vezetéstechnikai kérdéseket is feltettek, ám ezek nagyobb részére csak kevesen tudtak helyesen válaszolni. Érdekesség, hogy míg átlagosan a férfiak 61 százaléka válaszolt helyesen, addig a nők esetében ez az arányszám csak 31 százalék volt.

Így előzzük meg a baleseteket

- Vészfékezés: a kuplungpedál lenyomása mellett rúgó mozdulattal lépjünk a fékpedálra.

- Ha jeges úton megcsúszik az autó, azonnal lépjünk le a gázról, és helyes ellenkormányzással próbáljuk meg stabilizálni a járművet.

- Ha nagy sebességnél, például autópályán defektet kapunk, a kuplungpedál lenyomása mellett a kormányt két kézzel fogva várjuk meg, míg az autó lelassul, majd húzódjunk a leállósávba.

- Ha egy éles kanyarban hirtelen kisodródunk, a kormánykereket abba az irányba tekerjük, amerre az autó hátulja kisodródott.

A rendszeresen autót vezető felnőttek leginkább azzal voltak tisztában, mit kell tenniük jeges úton való megcsúszáskor, 85 százalék adott helyes választ a kapcsolódó kérdésre. Alig akadt azonban olyan válaszadó, aki ismerte volna a vészfékezés szabályát, és az autópályán bekövetkező defekt esetében is a megkérdezettek kevesebb, mint fele (48%) tudná, mit kell tennie. Majdnem ugyanennyien (46%) voltak csak tisztában azzal, hogyan kell helyesen ellenkormányozni kisodródáskor, és csupán a válaszadók 36 százaléka tudná helyesen felmérni a szükséges féktávolságot veszélyhelyzetben.