Az év legnagyobb dugói

Vágólapra másolva!
Az Árpád hídon volt a legrosszabb a helyzet.
Vágólapra másolva!

A közúti közlekedési információk összesítésével és feldolgozásával foglalkozó Best Way Traffic Kft. az elmúlt négy év tapasztalatai alapján elemezte a hazai utak 2013-as forgalmát. A fővárosban elsősorban a nagyobb útfelújítások és építkezések miatt alakultak ki komolyabb fennakadások. A legjelentősebb torlódás az 1-es villamos felújításának megkezdésekor alakult ki, emiatt az Árpád hídon többszörösére nőtt a menetidő: a korábbi év azonos időszakában mért 5-6 perchez képest 30 percig tartott az átjutás.

A Ferenciek terén tavaly november óta folyó átépítési munkálatok miatt idén 20 százalékkal több időt kellett szánni az autós közlekedésre a Rákóczi út, Kossuth Lajos utca útvonalon. A korlátozások itt jellemzően munkaidőben okoztak komolyabb fennakadásokat mindkét irányban, de hétvégéken és ünnepnapokon is érzékelhetően lassult a forgalom az előző évhez képest.

Forrás: Best Way Traffic Kft.

15 százalékkal nőtt az átlagos menetidő a pesti alsó rakpart Parlament előtti szakaszának lezárása miatt. A januártól augusztus végéig tartó közműfelújítási munkálatok és építkezések, illetve a nyári árvíz miatt a környező utcákon és a Nagykörúton alakult ki tartósan számottevő torlódás. Rövidebb ideig, de nagyobb mértékben, 25 százalékkal növelték a torlódásokat a nyár közepén a 4-6-os villamos vonalán végzett vágányfelújítás, illetve a 61-es villamos vonalának szeptembertől november végéig tartó karbantartása.

Országszerte többnapos fennakadásokat okozott a közlekedésben a márciusi rendkívüli hóhelyzet, amelynek nyomán háromnapos dugó alakult ki az M1 autópályán. Az ország több pontján jelentősen lassult a közúti közlekedés a nyári árvíz miatt: a 10-es úton találkozhattak ebben az időszakban a leghosszabb torlódásokkal az autósok, ahol a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítása miatt amúgy is nagyobb volt a forgalom, reggel és délután több órán át kellett a járművekben várakozni. Átmeneti, rövid ideig tartó fennakadásokat okozott az e-útdíj bevezetése, elsősorban a határátkelőknél.