Csehszlovák ősbloggerek a föld körül

2014.01.20. 22:06

Ötven éve ért világ körüli útja végéhez a szocialista blokk legendás felfedezőpárosa, Hanzelka és Zikmund. Afrikában tengeralattjárónak nézték Tatrájukat, Dél-Amerikában első külföldiként kapaszkodtak fel a szerpentinekre, de végül a Szovjetunióról írt útikönyvükkel elásták magukat.

A középső reflektort leszámítva a VW Bogárról ismerős az orr – Ferdinand Porsche innen merített ihletet. Az ívelt üveg híján részekre osztott szélvédőre kiírták Hanzelkáék az afrikai úti célokat. Galériához kattintson a képre!Forrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

„Jó napot kívánok, a nevem Jiři Hanzelka, ő pedig a barátom, Miroslav Zikmund. Világ körüli útra indulunk, amihez szeretnénk kérni önöktől egy új Tatra 87-est” – toppant be két fiatalember a kopřivnicei gyár igazgatójához 1947-ben. Minden vállalatvezető felkészült az ilyen kalandorok leszerelésére, de ezek ketten semmit sem bíztak a véletlenre: átfogó szponzorációs csomaggal érkeztek, a népi Skoda helyett ahhoz a csehszlovák autómárkához, amely az innovációról volt híres.

Hanzelka és Zikmund még 1938-ban, az egyetemen ismerkedett össze, és a második világháború alatt föld körüli útjukat tervezgették. Friss mérnöki diplomával a kezükben, térképekkel, statisztikákkal, éghajlatelemzésekkel indultak a Tatra-művekhez, olyan ajánlattal, hogy a 87-nek jó hírét viszik a világban. Könyveket és kisfilmeket ígértek hazatérésük után, sőt postán folyamatosan hazaküldött beszámolókat és fotókat újságokba, valamint heti egy bejelentkezést a csehszlovák rádióadásba. Koruk profi médiahasználói voltak, és nem túlzás ősbloggerként tekinteni rájuk.

Steampunk őrültség vagy jövőbelátó konstrukció? Akármi is volt a V8-as, hátul ablaktalan Tatra 87, még a fáraók is megfordultak tőle a sírjukbanForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Megkapták végül az autót, illetve azon kívül sok más cég felajánlását és a csehszlovák állam támogatását is, így minden a terveik szerint alakult. 1947-ben nekivágtak Afrikának, ahol érdekes kalandokba keveredtek, aztán néhány hét után egy szabotázsgyanús fékhiba miatt totálkárosra törték a Tatrát. Kaptak helyette egy épp Afrikában raktározott újat, feketéről átfújták ezüstmetálra, feltették a régi P-19720-as rendszámot, aztán folytatták útjukat. Innentől már megállíthatatlanok voltak, első külföldiként végigmentek a Núbiai-sivatagon, és minden kelepcéből kiásták magukat.

Hanzelka ássa a sárba ragadt kocsit. Esős időszakban a hátsó sárvédő borítását is levették, de néha így is ki kellett pakolni mindent az átkeléshezForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Úttalan utakon, a homokdűnék között bukdácsolva kiderült, hogy milyen bölcs választás volt a Tatra 87-es. Kora szokásaitól eltérően ez nem orr, hanem farmotoros volt, így laza talajon is folyamatosan volt terhelés a hajtott hátsó kerekeken. A háromliteres, V8-as blokkot további kuriózumként masszív ventilátor hűtötte levegővel, így az afrikai hőségben szenvedő korabeli autókkal ellentétben nem forralta fel a hűtővizet, teljesen sík padlólemeze miatt pedig nem akadt fel olyan könnyen az útegyenetlenségeken. Ezt a konstrukciót az ismertebb utódnál, a 603-asnál is megtartotta a gyár.

Nemcsak utólag, az otthoni karosszékben írták meg élményeiket, hanem a helyszínen. Aztán hazapostázták, így folyamatosan követhető volt a kalandForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

De műszaki megoldásainál is nagyobb hitetlenkedés fogadta a Tatra 87 formáját, amely néhány részletében küklopszra és tarajos gőtére emlékeztetett, összhatásában pedig egy igazi ufó volt. Néha a hajósok nem is akarták kompra (vagy a két ladik közt átvetett deszkákra) felengedni, mondván, ilyen fazonnal úgyis biztosan tud úszni. Mindenütt hatalmas tömeg verődött össze körülötte, persze néhol csak azért, mert évek óta nem láttak autót, máshol még a rutinos sofőrök is csodálták a cseppformát.

A Tatra 87-es volt a világ egyik első áramvonalas autója, ma is kiemelkedően jó, 0,29-es alaktényezővel. Nem titkoltan arra fejlesztette ki a zseniális konstruktőr, Hans Ledwinka, hogy a német tervek szerint pár év alatt kiépülő Autobahn-hálózaton könnyedén suhanjon, akár 160 km/h-s sebességgel. A megszállt Csehszlovákiában rövid idő alatt ez a kocsi lett a náci tisztek kedvence, de a háború után a kommunista vezetők is hamar megkedvelték, egészen a gyártás 1950-es leállításáig.

Akárcsak a motor, az utastér is léghűtéses volt a Tatrában: hatalmas tolótetőt építettek be a 75 lóerős, egymással szembe nyíló ajtós limuzinbaForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Addigra már Hanzelka és Zikmund nemcsak Afrikát, hanem Közép- és Dél-Amerikát is bejárta vele. Argentínát, Brazíliát és a Kordillerákat erdei csapásokon, lápokon és hegyi szerpentineken barangolták végig, ahol helyenként sohasem jártak előttük személyautók, a helyiek lóháton vagy teherautón tűntek fel nagy ritkán. Hanzelkáék mindenhol barátságokat kötöttek, útikönyveikben az építészeti emlékek és természeti kincsek bemutatása mellett mindig különös figyelmet szántak az emberi portréknak is.

A cseh utazók fotón és filmen olyan kultúrákat örökítettek meg, amelyeket sokan elképzelni sem tudtak Kelet-Európában. Az utazás tabu volt a szegénységbenForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Kultúrájuk nagyköveteként sokat adtak a megjelenésükre, hajókofferben vasalt öltönyöket vittek magukkal, a Tatra műszerfalába pedig még villanyborotva is be volt építve. Ezt és a kartervédőt leszámítva azonban szériakivitelű autót használtak, két, akkoriban kedvelt gyári extrával, rádióval és tolótetővel felszerelve. Meg persze sok szerszámmal, hiszen a két mérnök lehetőleg mindig maga szervizelt. Rendszerint a kocsiban vagy sátorban aludtak, útjukat összességében meglepően alacsony költségvetésből valósították meg – ezzel sok mai turistának és bloggernek példát mutattak

A szocialista-imperialista ellentét miatt nem mindenütt volt zökkenőmentes az átkelés. Jól látszik az autó art déco műszerfala, borotva és rádió is volt benneForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Amikor 1950-ben hazatértek, az időközben már a szocializmust építeni kezdő Kelet-Európa ünnepelte őket, Csehszlovákiában pedig egyenesen nemzeti hősökké váltak. A világutazók könyveikben hevesen kritizálták az Afrikában gyarmatosító nyugati hatalmakat, Dél-Amerikában pedig az Egyesült Államok banánköztársaságok feletti befolyását firtatták. Ezért aztán az FBI kommunista kémeknek tartotta és végig megfigyelte őket, és sokszor támadtak gondjaik a határátlépésekkel, időnként még le is tartóztatták őket. Ezek az emlékek azonban nem szegték kedvüket: a két jó barát máris következő útját tervezte, miután egymás szomszédságába költöztek, és mindketten családot alapítottak.

Végül 1959-ben kerekedtek fel újra, a korábbi út 87-esénél professzionálisabb expedíciós járművekkel: az időközben államosított Tatra gyártól két, gyárilag lakóautóvá átalakított 805-ös terepjáró teherautót kaptak, rádióadóval és fotólaborral a fedélzeten. Immár egy teljes stáb (hangmérnök, orvos és filmrendező) kísérte őket, túrájuk pedig a Közel-Keleten és Ázsián keresztül vezetett. Hol Indiából, hol pedig Thaiföldről jelentkeztek be az esti híradóban, de aztán váratlan fordulat következett be: politikai okokból nem engedték be őket Ausztráliába. Délkelet-Ázsiában és Japánban találtak vigaszt a kudarcra, a legnehezebb etap azonban még előttük volt: a Szovjetunió. 

Kelet-európaiként feljutni a Machu Picchura felért egy csodával. Inka romvárosok látogatása helyett itthon az volt a nagy dolog, hogy a piros helyett kék útlevelet kapjunkForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Hanzelka és Zikmund első külföldi autósként szelhette át a hatalmas országot, ahol személyesen Brezsnyev fogadta őket, és hamar le is hűtötte lelkesedésüket: kultúrmisszó helyet azt várta tőlük, hogy ismertessék a szocialista gazdaság eredményeit. Ezért aztán egy éven át kolhozokon, bányákon, olajtelepeken és gyárakon vonszolták végig őket, mígnem 1964-ben hazatértek Csehszlovákiába. Még abban az évben megírták könyvüket, és nem spóroltak a kritikával: harminc évvel előre megjósolták a peresztrojka szükségességét. A könyvük azonnal tiltólistára került (csak 1990-ben adhatták ki), az addigra már 6,5 millió eladott kötetet jegyző páros örülhetett, hogy nem került a Gulagra.

A tarajos limuzinnal Afrika, majd Dél-Amerika bejárása igazi kalandtúra volt. Stábbal, teherautóval Ázsiában már sokkal konformistább expedíció indultForrás: Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund

Hallatlan hazai népszerűségük ekkor még megmentette őket, de a diktatúra lesújtott rájuk, amikor a ’68-as prágai tavaszon a szovjet elnyomás ellen emeltek szót. Évekig munkanélküliek voltak, és minden expedíciós holmijukat el kellett adniuk a megélhetéshez. Több útról szó sem lehetett, örültek, hogy fűtőként, illetve kertészként végül elhelyezkedtek. Az ideológiai okokból annak idején kritizált páros antikommunista ellenzéki lett, akiket a rendszerváltás után Václav Havel elsőként rehabilitált. Jiři Hanzelka még 2003-as halála előtt pár évvel is könyvet írt a toleranciáról, a máig aktív Miroslav Zikmund pedig ellátogatott arra a helyre, ahová barátjával együtt nem jutottak el: Ausztráliába.

Cikkünket Hanzelka és Zikmund eredeti fényképei illusztrálják. Köszönjük a magyar kiadásokat gondozó Művelt Nép, illetve Bibliotheca jogutódja, a Gondolat Kiadó, illetve a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó és a Tatran hozzájárulását!