Megpimpeltünk egy Trabit

trabant pimpelés
Vágólapra másolva!
Mit tehetünk akkor, ha az a feladat, hogy biztonságosabbá kell tenni egy öreg Trabit? Szükséges hozzá némi limlom és idő.
Vágólapra másolva!
A tervezéskor még lelkesek voltunk, és optimisták Forrás: BBC Knowledge

Nemrégiben az Origo is meghívást kapott egy közepesen bolondos eseményre, melyet a BBC szervezett a Top Gear következő évadjának promóciójaként. Talán érdemes megjegyezni, talán nem, de a BBC Knowledge számomra egyelőre ismeretlen logika szerint tűzi műsorra a Top Gear régi és új epizódjait, néha best of-okkal tarkítva, bár ezzel fanatikusként, aki még egy Top Gear matricával is szívesen tartózkodik egy légtérben, nem igazán törődöm.

A csapattagokban kezd megfogalmazódni a kérdés: "Úristen, mit tettem?" Forrás: BBC Knowledge

A szervezők elképzelése szerint négy csapat – újságíró, celeb, autóversenyző – egy-egy Trabantot alakít át a csapatkapitány által kalapból kihúzott tematika szerint. A kalapsorsolások természetrajza a következő: sosem azt húzod, amit szeretnél, de végül úgyis jól jössz ki belőle. A mi csapatunk által kihúzott tematika a „biztonságos autó” lett, ami a Trabant ismeretében különösen igényli az idézőjelet. A kapott feladatnál már csak a csapat összetétele volt erősebb. Radák János drift versenyző, Árpa Attila celeb, és én, mint újságíró (muhaha). Három óra, két autószerelő és egy rakat limlom állt rendelkezésünkre az átalakításhoz. Két óra negyvenöt perc alatt végeztünk a feladattal.

Taktikusabb és elegánsabb, ha magyarázkodás helyett inkább büszkék vagyunk Forrás: BBC Knowledge

Igen, tudom, de meg tudom magyarázni. A legtöbb lájkot összegyűjtő csapat nyer. Kérem szavazzon most. MONDOM MOST!