Porig égette a házat a garázsban parkoló Ferrari

Vágólapra másolva!
Töltőre tette a kanadai tulaj, nem kellett volna. Az oltásért is fizethet.
Vágólapra másolva!

A kanadai Vancouver mellett, egy hivatalosan közigazgatási területen kívül épült ház garázsában kigyulladt egy Ferrari, amelyet tulajdonosa csepptöltőre tett. A keletkező tűzben az egész ház leégett.

Mivel a Strachan Point néven ismert terület technikailag nem része egyetlen közigazgatási egységnek sem, tűzcsap nem volt, amelyhez a kiérkező tűzoltók csatlakoztatni tudták volna a tömlőket. Mire a tűzoltóhajó megérkezett, addigra gyakorlatilag mindennek vége volt.

A Strachan Point tehetős lakosai helyi adókat sem fizetnek, így valószínűleg a tulajdonosnak kell állnia az oltás százezer dolláros (22 millió forintos) költségét is.