Föld-föld rakétával a reggeli értekezletre - Seat Leon Cupra menetpróba

Seat Leon Cupra
Vágólapra másolva!
Nem volt eddig divat a Seatnál 250 km/h-nál leszabályozni, mint ahogy báránybőrbe bújtatott túraautót építeni sem. A 265 vagy 280 lóerővel választható Leon Cuprával most házon belül kapta meg a Golf GTI történelme egyik legkeményebb kihívóját. Kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!
LED-fényszórók és nagyobb légbeömlők alapján lehetne felismerni a Cuprát, de erre rendszerint kevés idő van a visszapillantóban. Galériához kattintson a képre! Forrás: Seat

A kilencvenes évek eleje Rapülők szóvicclendületében Geszti Péter kreált egy új becenevet a Seat részére: legyen nálunk Volkswagány a VW-konszern örökbefogadott gyereke. Pár év múlva persze kifinomultabb szlogenek jöttek, de a régi üzenet máig igaz, hiszen - néhány botlást leszámítva - valóban Spanyolországban születnek a legdögösebb Volkswagenek. Itt van például a harmadik generációs Leon, amely a hűvös Golfhoz vagy a flottakedvenc Ocatviához képest kifejezetten izgalmas, sőt, a többi nem prémium kompaktokkal összehasonlítva is jól áll a szénája.

Szögletességével, méhsejtmintás hűtőrácsával, gonosz tekintetével és alfásan ötszögletű hátsó ablakával már az 1200 köbcentis Leon is ígéretes, így joggal várja el az ember, hogy a Cupra csúcsmodellt megpillantva leessen az álla. Ezen kávézóasztalnyiak (18 vagy 19 colosak) a felnik, pirosak a féknyergek, kétoldalt bújnak elő a kipufogóvégek, egyediek a lökhárítók és a küszöbök, csakhogy a rémisztő összhatás valamiért elmarad. A sportos alapmodellek mellett több harci dísz kéne ahhoz, hogy ördögi lehessen a Cupra - de állítólag már készül hozzá a Performance Pack.

Hátul két kipufogóvég és fekete rendszámfészek a sportmodellek ismérve, de tetőspoiler, 19 colos felni és fekete tükörház csak a 280 lóerős változathoz jár Forrás: Seat

Szolid köntösben is ütős persze Leon, annál inkább, mert ahelyett, hogy rejtegetné a hátsó kilincseit, végre valódi háromajtósként (SR) is kapható. A kupés beütéssel a spanyol rokon beléphetett a Golf GTI vadászterültére, bár kockás mintás ülés vagy golflabda váltógomb nyilván ezután sem jár hozzá. Van benne viszont ványadt kapcsoló helyett valódi kézifékkar a trükkös fordulók kedvvért, plusz dundi sportkormány, vaskos kagylóülés, néhány színes varrás és alupedál. Az alap-Leonhoz képest semmi földindulás, de megadja az alaphangulatot, már csak a 300-ig skálázott kilométerórával is.

Persze az első felindulás után elkezdünk azon morfondírozni, mikor megy egy Leon 300 km/h-val, netán szakadékba zuhanva szabadesésben? Nos, a leszabályozás elméletileg 250-nél következik be, azt kiiktatva, chiptuninggal, némi mérési pontatlansággal talán ki lehetne fektetni a mutatót, de ha a realitások talaján maradunk, akkor is pokoli gyors. A Cupra kétliteres turbómotorja megegyezik a Golféval, ám ebből 265 lóerőt préseltek ki, akinek pedig ennyi kevés lenne, 280-nal is megrendelheti. Összehasonlításul a kategóriateremtő Golf GTI 220 (Performance csomaggal 230) lovas.

A változó áttételű kormány és a DSG-váltó a kategória egyik legjobban vezethető autójává teszi a csúcs-Leont, de a wow-élményhez több hang és reakció kéne Forrás: Seat

Egy Seat lenne hát a Volkswagen konszern-pakli aduásza? Nem egészen, hiszen a Golf R-ben és az Audi S3-ban háromszáz lóerőt csavartak ki ugyanebből a TSI-blokkból, ám azokhoz alapáron adják az összkerékhajtást, míg a Cupra elöl kapar. Ez 280 lóerővel elég ijesztően hangzik, de ugyanígy csinálja majdnem minden rivális a kigyúrt kompaktok kategóriájában, a vezetők pedig megtanulták, hogy ha nem fogják vasmarokkal a kormányt, autójuk Merliniként szabadul ki az ívből.

Trükkös első diffi segít a kanyarokban

A Leon viszont megkímél a durva hajtási befolyásoktól, bár nem célszerű egy-egy kisujj begyével manőverezni szerpentinen. Tom Coronel WTCC-plióta felvezetőautóját követve mehettem vele néhány kört versenypályán is, ahol a szűk ívekben kigyorsítva sem akarta elfüstölni ívbelső gumiját. Ez a többtárcsás tengelykapcsolós, elektronikus vezérlésű diffizár érdeme, ami nem a kipörgő első kereket fékezgeti, hanem a jobban tapadóhoz tessékeli át a nyomatékot. Összkerékhajtással persze még ügyesebb lenne a Cupra, ugyanakkor így is szórakoztató, hogy gázzal lehet kormányozni.

Akár a gyengébb, akár az erősebb változatban kéri a vevő a változó vezérlésű TSI-motort, 350 Nm-es nyomatékot kap, kis túlzással alapjárattól leszabályzásig Forrás: Seat

A futóműtuning nem csak karosszériaültetésből, széles gumikból és nagyobb fékekből állt, hanem adaptív lengéscsillapítókat is hozott, a kormány pedig a változó áttételű lett: középen a nyugodt egyenesfutás kedvéért ritkábba a léc fogazása, a két szélén viszont egyre sűrűbb, hogy szűk fordulóban se kelljen fogást váltani. Kicsivel több visszajelzést el tudnék viselni, és a hatsebességes kézi váltó is inkább könnyű, mint sportos, ugyanakkor a feláras DSG továbbra is a műfaj legjobbja, összességében nagyon kiegyensúlyozottan mozog az elődjénél 75 kilóval könnyebb Cupra.

Nem győzték hangsúlyozni a mérnökök, hogy prioritást kapott a hétköznapi használhatóság, és e téren nem is okoz csalódást. A menetdinamikai kapcsoló komfort állásában egy nagyi is elvezetné, csendes, a felnimérethez képest elfogadhatóan rugózik, így a gyereket oviba szállítani éppúgy ideális, mint elmenni nyaralni a Garda-tóhoz. Ahogy a többi Leonban, ebben is vezetéssegítő rendszerek sokasága őrködik, és még a teljesen LED-es fényszóró is alapáras.

Most először kapható a Leon háromajtósként (SC), és mi máshoz illene igazán ez a kivitel, mint a Cuprához. Az ötajtós felára 100 ezer forint lesz Forrás: Seat

Sportos, vagy különösen Cupra üzemmódban ugyanakkor a futómű, a kormány, a gázreakció, a sperrdifi és a DSG-váltó is bekeményít, a kipufogó pedig vérpezsdítőbb szólamokra vált. Ekkor a sofőr végre hitelesebb sebességérzetet kap, és rájön arra, hogy nem a többi autó cammog, hanem a Leon eszeveszettül gyors. Gyakran sebességet váltania azonban ekkor sem kell, a motor nyomatékgörbéje ugyanis sík, mint az alföld, így a gázra lépve bármikor kegyetlenül meglódul. Lámpánál nincs ellenfél, száraz úton mindegyik változat hat másodpercen belül katapultál százra, és előzni is gyerekjáték vele.

Csakhogy a katarzis elmarad, amit például egy messze nem ilyen tökéletes, viszont brutális fellépésű, hörgő és bömbölő Opel Astra OPC megad a pilótájának. A Leon legsportosabb beállításaival is technikás versenyző, de eufória helyett kulturáltan szórakoztat. Persze aki durvább fellépésre vágyik, ellátogathat egy tuningműhelybe, és még ürügyet is talál arra, miért költ el további százezreket a malacperselyből. A tervek szerint ugyanis 8,7 millióról indul Cupra ára, így ötajtósként egy Golf GTI-hez képest háromszázezret lehet megtakarítani – több lóerővel, és vagányabb formával.

Műszaki adatok - Seat Leon Cupra

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1984 cm3. Furat/löket: 82,5/92,8 mm Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 206 kW (280 LE)/5700. Nyomaték: 350 Nm/1750. Erőátvitel: elsőkerék-hajtás, hatfokozatú DSG- váltó. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4236/1810/1423 mm. Tengelytáv: 2596 mm. Tömeg: 1395 kg. Össztömeg: 1890 kg. Csomagtartó térfogata: 380 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 5,7 s. Végsebesség: 250 km/h. Szabványos átlagfogyasztás: 6,4 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 149 g/km.