Szigorították a jogosítványszerzés feltételeit

Vágólapra másolva!
Takarékosan kell vezetni a forgalmi vizsgán, bukhat, aki sokat pörgeti a motort.
Vágólapra másolva!

Pár hónappal ezelőtt, augusztus 15-én változtak legutóbb a jogosítványszerzés feltételei, januárban azonban nagyobb hírverés nélkül változtattak egy részletszabályon. A nyáron elfogadott módosítás úgy szólt, hogy az elméleti képzés (vagyis a KRESZ-tanfolyam) kezdetétől számított maximum kilenc hónapon belül kell jelentkezni elméleti vizsgára, ugyanezen időponttól számított egy éven belül pedig sikeres elméleti vizsgát kell tenni.

A Tanulóvezető szakmai portál szúrta ki, hogy a januárban elfogadott és februártól hatályos szöveg szerint nemcsak a vizsgára való jelentkezésre szól a kilenc hónapos határidő, hanem legalább az első vizsgán is meg kell jelenni a tanfolyam első napjától számított háromnegyed éven belül. A sikeres vizsga letételére továbbra is az egyéves határidő érvényes, ha ez nem sikerül, ismételni kell az egész tanfolyamot.

A másik fontos változás a forgalmi vizsga menetét érinti. Eddig csak a C, a D és az E kategóriánál kellett arra figyelni, hogy gazdaságosan és környezetbarát módon (figyelik a gyorsítás módját, a percenkénti fordulatszámot, a sebességváltások időzítését és a fékezést) vezessen a vizsgázó, ez mostantól az általános B kategóriában is előírás.