Félmilliárd egy Ferrariért, amit nem is szabad utcán használni

ferrari fxx
Vágólapra másolva!
Schumacher is egy ilyet kapott 2006-os visszavonulásakor, ez sem lesz sokáig eladó.
Vágólapra másolva!

Egy igazi ritkaság bukkant fel egy floridai Ferrari kereskedés kínálatában: a cég honlapján egy FXX-et kínálnak eladásra potom 2,12 millió dollárért, azaz napi árfolyamon átszámolva mintegy félmilliárd forintért. Az FXX-ről annyit érdemes tudni, hogy az Enzo versenyzésre átalakított változata és mindössze 30 darabot készítettek belőle, amelyek közül az egyiket Michael Schumachernek adott a Ferrari, amikor 2006-ban először vonult vissza a Forma-1-ből a német pilóta.

A továbbfejlesztett FXX-ket, azaz az Evolution változatokat az új fényezésről lehet felismerni, ezeken már nem középen fut végig a fehér csík. Mivel ez egy pályaversenyzésre épített autó, közúton nem szabad használni, arra ott a műszaki alapokat is adó Enzo Forrás: Ferrari

2005-ös megjelenésekor az FXX-hez nem juthatott csak úgy földi halandó, ugyanis a Ferrari szó szerint kiválogatta azt a 29 szerencsés kuncsaftját, akik befizethettek egy rakás pénzt a 800 lóerős sportautókért.
A most eladásra kínált FXX érdekessége, hogy ez már egy továbbfejlesztett, Evolution változat, ami azt jelenti, hogy utólag még további 60 lóerőt hoztak ki a 6,3 literes, 12 hengeres motorból, valamint fejlesztettek a váltón és a karosszériaelemek légellenállásán és leszorítóerején is a Ferrari mérnökei. Ezt az utólagos csomagot szerény 300 ezer dollárért lehetett megvenni egy FXX-hez.