Három hengerrel is lehet szép az élet - Volkswagen Polo-menetpróba

Volkswagen Polo menetpróba
Vágólapra másolva!
Az előző Polo európai Év autója-címet nyert, még jó, hogy a Volkswagen nem erőltette meg magát a frissítéssel. Új motorok azért jöttek, és ami ennél is jobb hír, hogy a látványosan előtérbe tolt háromhengeresektől sem kell reszketni.
Vágólapra másolva!

Amikor befutott a meghívó a frissített Polo németországi menetpróbájára, kicsit megijedtem. Már attól, hogy ha a humorukról híres németek véletlenül egy frissítés előtti Polót tesznek alám, simán benyalom a poént, és eltesztelgetem elégedetten hümmögve a valójában nem is új autót. Mert legyünk őszinték, külsőre olyan keveset változott az autó, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre megmondja, melyik az egyik és melyik a másik. Főleg, ha két-háromhetes koszréteg is takarja esetleg a jellegzetes pontokat.

Újak a fényszórók, kicsit csicsáztak a lökhárítón, egyébként a frissített Polo pont ugyanolyan, mint volt. A képekre kattintva galéria nyílik! Forrás: Volkswagen

Persze, minek is erőltették volna meg magukat a dizájnerek a 2009-es Év autójával: jól tudjuk, hogy a Volkswagennél még generációváltásnál sincsenek merész ugrások, örüljünk hát, ha egyáltalán jelképes újításokra futja. A Polo esetében új grafikájú, akár LED-es fényszórókkal, illetve módosított lökhárítókkal kell beérni, minden más változatlan. A helyszínen egyébként megnyugodtam, az új lámpákról végül is fel lehet ismerni a faceliftes Polót, csak jó sokáig kell nézegetni.

Ha már a formára nem lehetett, a Volkswagen kénytelen volt a műszaki tartalomra kihegyezni a frissítést, itt viszont rögtön háromfrontos támadást indítottak a németek. Először is új motorokat kapott a Polo, köztük sok háromhengerest, de ami ennél fontosabb, hogy kizárólag Euro 6-osakat. Elsőként a frissített Polo kapott új generációs, mobiltelefonnal összeköthető navigációs rendszert, ezen felül pedig a kategóriában egyedülálló vezetéstámogató extrák jelentek meg.

Elölről még csak-csak fel lehet ismerni, melyik a régi és melyik az új, innen már sokforintos kérdés is lehetne Forrás: Volkswagen

A nagy Euro 6-os lázban a bemutató nagy része annak demonstrálásával telt, hogy az új motorokkal milyen sok szén-dioxidot lehet megspórolni, és ebben mennyire jó a frissített Polo. Tényleg látványos animációkon mutatták be a bemutatnivalót, csak kár, hogy aztán mintegy mellékesen, zárójelbe téve elhangzott, hogy az európai Polókat a spanyolországi Pamplonában található üzem mellett Dél-Afrikában készítik majd. Számokból sosem voltam jó, de gondolom, hogy a teljes szén-dioxid-mérleg szempontjából a hosszú furikáztatás nem a legjobb dolog, de ez legyen a legnagyobb baja a frissített Polónak.

Tudjuk le gyorsan a kötelezőt: a marketingesek kiszámolták, hogy az új motorokkal átlagosan 21 százalékkal takarékosabb a Polo, ami igen dicséretes dolog. A vezetéstámogató extrák között megjelent az alapáron járó, baleset utáni (el)gurulásgátló fékrendszer, a feláras tételek között pedig immár ott a távolságtartó tempomat, a 30 km/h-s sebességig működő városi vészfékező rendszer, a fáradtságfigyelő és az elektronikusan változtatható Sport Select felfüggesztés, magyarul igen, már a Polo is rendelhető Sport gombbal. Pont ez hiányzott.

Műszakilag az új, zömében háromhengeres motorok jelentenek igazi újdonságot, vezetési élményben pont ugyanazt adja az autó, mint korábban. Pontos, megbízható, kicsit unalmas volkswagenes érzést Forrás: Volkswagen

Ami a szintén feláras, új generációs navigációt (idővel az összes modell megkapja a maga új rendszerét) illeti, a Golfban és más Volkswagenekben megismert módon ez is reagál a kéz közeledésére, a Mirrorlink néven futó megoldással pedig okostelefonnal is párosítható, illetve a telefonon lévő appok futtatására is képes. Új a klíma vezérlőpanelje, és van még nyolc sosem látott külső szín is. Helykínálat, futóműhangolás (a Sport Selecttel szerelt modellektől eltekintve) jottányit sem változott, a Polo pont ugyanolyan vezetési élményt nyújt, mint eddig. Azzal meg eddig sem volt gond.

Motorfronton van min csámcsogni, a teljes megújulás jegyében egyliteres, háromhengeres benzines lett az alapmotor. Kétféle változatban, 60 és 75 lóerővel kapható, a jó hír pedig, hogy a gyengébb sem teljesen élhetetlen. A háromhengeres morgást nem sikerült nyom nélkül száműzni a kabinból, alacsony fordulaton gyengécske, háromezer felett viszont elkezd élni. Nyugodt, városi autókázáshoz jó ez a motor, de azzal számolni kell, hogy országúton legalább kettőt kell visszakapcsolni egy előzéshez. A 75 lóerős motor nagyjából 180 ezer forinttal drágább, de látatlanban annyival jobb is.

Az új navigáció már az okostelefon kinagyított kijelzőjeként is használható, bizonyos appok futtatására is képes Forrás: Volkswagen

A benzines kínálatban a 90 lóerős, 1,2 literes turbó következik a sorban, az importőr szerint itthon ez lesz messze a legnépszerűbb modell az eladások 70-80 százalékával. Sokkal rugalmasabb, sokkal kellemesebben vezethető az egyliteresnél, de egy hatfokozatú váltóval még jobb lehetett volna, kár, hogy lespórolták. Persze, csak azért tették, hogy az erősebb 110 lóerős változathoz kínálják. Önálló benzines BlueMotion modellként a harmadik negyedévben jön még az egyliteres motor turbós változata is 95 lóerővel, az új fejlesztésű egységgel 4,1 literes átlagfogyasztást ígér a Volkswagen. Szintén később fut be az 1,4-es, hengerlekapcsolós TSI 150 lóerővel, ez a sportos BlueGT-be kerül.

A dízeleknél komplett sorcsere történt, és ugyan lehet azon vitatkozni, hogy mi értelme van kisautót dízelmotorral venni, azért biztosan lesznek, akik így döntenek majd. Ők arra készüljenek, hogy már az 1,4-es TDI-k is háromhengeresek: kezdetben 75 és 90 lóerős változatban jönnek, később egy 105 lóerős kivitel is csatlakozik a sorhoz. A közepes dízelre ugyanaz áll, mint a háromhengeres benzinesre: hangja néha kicsit zavaró, teljesítményére viszont fordulatszámtól függetlenül nem lehet panasz.

Nem kell várni rá, egyből itt a CrossPolo is. Ha nem lenne egyértelmű, ez a narancssárga bizony friss keverés Forrás: Volkswagen

Már a kuplung kevésbé óvatos felengedésére is meglódítja az autót, városban és országúton egyaránt élvezetesen és lendületesen lehet autózni vele. A vegyes tesztútvonalon a fogyasztására sem lehetett panasz, autópályával együtt is megállt az átlag öt liter alatt. A kollégák szerint, akik a gyengébb dízelt is meg tudták szerezni, meglepően nagynak tűnik a különbség a két motor között, a 75 lóerős alul jóval erőtlenebb, és jobban is kerepel.

A Polo család a frissítéssel majdnem rögtön teljes, a sima és BlueMotion verziók mellett rendelhető a BlueGT és a vadiúj narancssárga festéssel érkező Cross Polo is, hamarosan pedig a GTI is bemutatkozik. A hazai alapár háromajtós, 60 lóerős modell esetén 2,99 millió forint, a hátsó ajtók felára 165 ezer forint. A slágernek várt, kedvezményes extracsomaggal (hagyományos tempomat, ülésfűtés, fűthető ablakmosó fúvókák stb.) szerelt Comfortline verzió az 1,2-es, 90 lóerős turbómotorral 3,913 millió forintba kerül, a jó ár/érték arányre tekintettel ettől várják a nagy kaszát.