Újabb 51 ezer autót hív vissza a General Motors

Vágólapra másolva!
Nem múlnak az amerikai General Motors autógyár minőségi gondjai, miközben a figyelem is egyre nő a gyanakvó vevők körében.
Vágólapra másolva!

A hét végén ismét új visszahívást hirdetett a cég: ezúttal több mint 51 ezer, tavaly március és augusztus között gyártott Buick, Chevrolet és GMC márkájú városi terepjárót hívnak vissza javításra az üzemanyagszint-mérő program lehetséges hibája miatt. Előfordulhat, hogy a kijelző megtéveszti adatokat közöl, és a vezető már csak azt veszi észre, hogy menet közben kifogyott a benzin, ami balesetveszélyes.

Ezzel meghaladta a 7 milliót azoknak az autóknak a száma, amelyeket a General Motors az év eleje óta világszerte visszahívott felülvizsgálatra, illetve javításra. A legnagyobb tételek: április elején 1,5 millió kocsit hívtak vissza a szervokormány esetleges hibája, korábban 2,6 milliót a gyújtáskapcsoló megbízhatatlansága miatt.

A gyújtáskapcsoló előforduló hibája - váratlanul leállítja a motort - 2003 és 2007 között számos balesetet, közte 13 halálesetet okozott, állítják azok, akik jelenleg háromszáz kártérítési ügyben perlik a General Motorst. A fő panasz az, hogy a cégnél és az amerikai közúti közlekedési hatóságnál vagy tíz éve tudnak a problémákról, mégsem történt semmi. Az ügyek elintézését azonban nehezíti, hogy a General Motors 2009-ben csődvédelmet kért, majd állami segítséggel átalakult, és még nem világos, miként kell - ha egyáltalán - felelősséget vállalnia jogelődjéért.

Idén az első negyedévben csak a visszahívások már 1,3 milliárd dollárba kerültek a General Motorsnak, és az esetleges kártérítések majd további milliárdokra rúghatnak. A többletköltség és a tartalékolás miatt az autógyár adózott eredménye az első negyedévben 100 millió dollárra zuhant az egy évvel azelőtti 900 millióhoz képest.