Tele vannak rossz minőségű alkatrésszel az autósboltok

Vágólapra másolva!
Május elején 352 helyszínen közel 22 ezer autóalkatrészt vizsgáltak meg. Majdnem háromezer darabbal volt minőségi vagy engedélyezési probléma.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala a megyei (fővárosi) kormányhivatalok közreműködésével május második hetében tartott razziát. Az akció alapvető célja az alkatrész-forgalmazó vállalkozások szabályos működésének, valamint a forgalmazott alkatrészek minőségének ellenőrzése volt.

Az ellenőrök megfordultak autósboltokban, népszerű nagyáruházakban, benzinkutaknál. Előfordult, hogy az általában szúrópróbaszerű ellenőrzéseken a fogyasztóvédelmi felügyelőségek szakemberei is csatlakoztak az ellenőrökhöz.

A megvizsgált alkatrészek száma 21 968 volt, ebből 1108 esetben jóváhagyásra kötelezett, mégis jelöletlen alkatrészt találtak. A statisztika szerint ez volt a leggyakrabban felfedett szabálytalanság, összesen 2912 alkatrésznél, a vizsgált termékek 13 százalékánál találtak valamilyen, sok esetben minőségi kifogásolnivalót.

Az akció során bebizonyosodott, hogy bevett gyakorlat az alkatrészek egyedi rendelésre, viszonylag rövid határidővel való beszerzése. Mivel ezek az alkatrészek csak néhány napig találhatók meg az üzletekben, ellenőrizhetőségük lehetősége csekély. A hatóság arra figyelmeztet, hogy a nem márkakereskedésben vagy hivatalos viszonteladónál rendelt gyári vagy utángyártott alkatrészek minősége nem minden esetben felel meg az előírásoknak, és ez a hivatal szerint akár emberéletet is követelhet.