Két korsó sör hatvanezerért

2014.06.15. 16:01

Két éve törölték el az ittas kerékpárosokkal szembeni zéró toleranciát, de ez csupán enyhe lazítást jelentett. A testi épségén túl komoly bírságot is kockáztat, aki iszik és teker.

Péter a belvárosban lakik, ezért - praktikus okokból - ahová csak tud, bringával jár. Baráti összejövetelekre is, legutóbb péntek este engedett meg magának egy kis lazítást, de mint utólag kiderült, ez volt élete legdrágább sörözése. Éjfél körül indult haza, két pohár sör és egy indulás előtt fogyasztott aperollal a szervezetében. „Nem is éreztem az ital hatását, sokkal inkább fáradt voltam, ezért is bambultam el annyira, hogy nem vettem észre a Bazilika előtt parkoló rendőrautókat. Autósokat és bringásokat egyaránt megállítottak, engem is a Bajcsy-Zsilinszki út járdáján kijelölt bringaútról intettek ki. Kérdezték, ittam-e alkoholt, majd megszondáztattak. Valószínűleg nem voltak elégedettek az eredménnyel, mert ismét fújnom kellett, végül jött egy rendőrautó, aminek a hátuljában volt egy nagyon profinak tűnő szerkezet, és azt is meg kellett fújnom. Igazából nagyon rendes, szimpatikus fiatal rendőrök voltak, kérdezgették, hogy mennyit ittam-ettem korábban, az viszont furcsa volt, hogy addig kellett fújnom a szondákat, amíg végül valami határérték fölötti érték jött ki. Közel egy órát tartott az egész procedúra, rengeteg adatot felvettek, majd a végén közölték, hogy 60 ezer forintról fogok csekket kapni, de kérhetek majd részletfizetést is. Azt hiszem, fogok” - számolt be az eseményről Péter, aki abba az előre bejelentett razziasorozatba futott bele, amit a pünkösdi hosszú hétvégén tartott a rendőrség.

 

Megállított kerékpárosnál is gyakran kerül elő a szonda. Elég egy korsó sör és (főútvonal esetén) máris írják a hatvanezres csekket

Forrás: Origo

A fő cél az ittas vezetők kiszűrése volt, és ezúttal a gépjárművezetők mellett kiemelt figyelmet szenteltek a kerékpárosoknak is. Mint a rendőrségtől megtudtuk, a június 8-9. közötti közlekedésbiztonsági ellenőrzések során 19 545 járművezetővel szemben intézkedtek, 360 esetben mutatott pozitív értéket a szonda, ebből 162 volt a kerékpáros. A bringások által elkövetett szabálysértések miatt összesen 1,472 millió forintnyi bírságot szabtak ki, míg 271 esetben csak figyelmeztettek a rendőrőrök.

Iszik és teker

Két éve, egészen pontosan 2012 augusztusában szűntették meg az ittas bringásokkal szembeni zéró toleranciát, de mint a cikk elején bemutatott 60 ezres bírság története is bizonyítja, azért vannak megkötések. A jelenlegi jogi szabályozás szerint nem minősül szabályszegésnek, ha valaki – nem főútvonalon – ittasan kerékpározik, de a „a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van”. Érdemes még egyszer átfutni az előző mondatot, és memorizálni a kivételt, mert hiába érezzük úgy, hogy egy sör után még jobban is megy a bringázás, a főútvonalakon továbbra is zéró tolerancia van érvényben az ittas kerékpárosokkal szemben.

Az is büntetést reszkíroz, aki úgy taktikázik, hogy mellékutakon evickél valahogy haza csatakrészegen, ugyanis a törvény pontosan kimondja, hogy mennyi fér bele: a 156/2009. (VII. 29.) kormányrendelet alapján, ha 0,50 gramm/liter véralkohol koncentrációnál magasabb értéket találnak a kerékpárosnál, nem főútvonalon történő közlekedés esetén 30 ezer forint, főútvonalon történő közlekedés esetén 60 ezer forint a bírság összege. Ebben az esetben a rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége.

Budapesten általában előre bejelentik, ha kiemelt figyelmet kapnak a bringások, vidéken viszont általános gyakorlat a kerékpárosok rendszeres szondáztatása

Forrás: Origo

Védhetetlen ügy

„Nem javaslom senkinek, hogy ittasan üljön kerékpárra, mert nagyon könnyű elérni a határértéket. Elég hozzá egy pohár bor, vagy korsó sör is, de természetesen mindenkinek más az alkoholtűrő képessége, függ a testsúlytól, fizikai állapotunktól, valamint attól, hogy  mennyit ittunk és ettünk az alkohol mellé” - mondta megkeresésünkre a közlekedési ügyekre szakosodott dr. Janklovics Ádám, a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa, aki szerint ügyvédet se nagyon érdemes fogadnia annak, akit ittas kerékpározáson kapnak, mert ez „közigazgatási hatósági eljárás szerint büntetendő szabályszegésnek számít”, amiért fix bírság jár, és az intézkedő rendőrnek sincs mérlegelési lehetősége.

Van egy gumiszabály a Kreszben
Kresz 4. § (1) Járművet az vezethet, aki
a) a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs;
b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá
c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
(2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg.
(3) Az (1) bekezdésben említett engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
 
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén – a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve – a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást.