Két litert fogyaszt a levegővel hajtott Peugeot

peugeot 208 hybrid
Vágólapra másolva!
Villanymotor helyett sűrített levegő segít a spórolásban.
Vágólapra másolva!

Új tanulmányautóban mutatja be a Hybrid Air hajtásláncot a Peugeot a Párizsi Autószalonon, ezúttal a Peugeot 208-as kapta meg az ígéretes technológiát. A sűrített levegős rendszerrel két litert fogyaszt száz kilométerenként a kisautó, amelynek tömege mindössze 860 kg.

Forrás: Peugeot

A Hybrid Air rendszert egy 82 lóerős háromhengeressel párosították. Meglepően egyszerű a hajtáslánc: a start-stop rendszerrel ellátott benzinmotorból, automata váltóból, hidraulikus motorból (a sűrített levegő segítségével ez mozgatja az első kerekeket), valamint a hozzájuk csatlakozó nyomástároló tartályokból áll.

Forrás: Peugeot

Működési elve megegyezik az elektromos hibridekével, azaz lassításkor a rendszer visszanyeri azt a mozgási energiát, amely egyébként hő formájában elveszne. Csak annyi a különbség, hogy a mozgási energiát nem árammá alakítva egy akkumulátorban, hanem a levegőt összesűrítve egy nyomástárolóban tárolják. Ez a későbbiekben ugyanúgy felhasználható az autó hajtására, akárcsak a ma ismert hibrideknél az áram. A rendszerről itt írtunk bővebben.