Mérgező lehet az újautó-szag

Qoros
Vágólapra másolva!
A kipárolgás főleg kánikulában veszélyes, szellőztetni kell indulás előtt.
Vágólapra másolva!

Egy tanulmány szerint az új autók jellegzetes szaga akár egészségügyi kockázatot is jelenthet. Minden gyártónak megvan a saját jellemző újautó-szaga, amely a beszállítóktól, de főleg azok termékeitől függ. A főleg műanyag alkatrészek és ragasztók összetételüktől függően hajlamosak kevésbé vagy jobban érzékelhető kipárolgásra, amely különösen kánikulában lehet veszélyes.

A Science of the Total Environment című nemzetközi lapban megjelent tanulmány szerint laboratóriumi körülmények között alacsony volt a mérgező anyagok koncentrációja az újautó-szagban. A kutatók ugyanakkor azt is megállapították, hogy különösen az autó életének első hat hónapjában a zárt térben ajánlott egészségügyi határérték fölé emelkedhet a veszélyes anyagok koncentrációja.

Forrás: Qoros

A kánikulában akár ötven-hatvanfokosra forrósodó belső hőmérséklet következtében a kipárolgás is erősödik, a kutatók ezért ilyen helyzetekben indulás előtti szellőztetést ajánlanak. Az autógyártók tudnak a kipárolgás káros egészségügyi hatásairól, a tanulmány szerzői szerint az iparág kiemelt fontosságúként kezeli a káros anyagok gyártási folyamatból való mielőbbi eltávolítását.