Belül kicsit gagyi, de így is ütős az új Mustang

ford mustang
Az európai verzió - amit Magyarországon jövő nyártól lehet majd megvásárolni - szériában kapja a Performance Pack csomagot, ami feszesebb felfüggesztéseket, közvetlenebb kormányzást és erősebb fékeket takar. Nekünk, európaiaknak átrajzolt hátsó lámpa, kicsit más első lökhárító és külső tükör is jár, bár az amerikai sem nézett ki rosszul
Vágólapra másolva!
A Párizsi Autószalonon beültünk a Ford legendás sportkocsijának legújabb generációjába, amelyen egyébként sehol nincs Ford logó.
Vágólapra másolva!
Az európai verzió - amit Magyarországon jövő nyártól lehet majd megvásárolni - szériában kapja a Performance Pack csomagot, ami feszesebb felfüggesztéseket, közvetlenebb kormányzást és erősebb fékeket takar. Nekünk, európaiaknak átrajzolt hátsó lámpa, kicsit más első lökhárító és külső tükör is jár, bár az amerikai sem nézett ki rosszul Forrás: Origo

Fura, hogy nincs rajta a szilva alakú kék embléma. Mintha a Ford nem lenne büszke arra, hogy ezt az autót ő alkotta, vagy inkább arról lehet szó, hogy nem akarják a Mustang prémium ügyfélkörét elriasztani a hétköznapi márkajelzéssel? Tulajdonképpen lényegtelen, mert az autó élőben nagyon ütős. Szépen domborodnak a sárvédők, gonoszan néznek a fényszórók, szépek a 19-es felnik, és a kocsi arányai is sokkal esztétikusabbak a retrós elődjénél.

Igaz, hogy turbós, igaz, hogy jó erőben van, de akkor is csak négy henger látható a képen. Aki komolyan gondolja ezt az izomautós műfajt, a V8-ast választja Forrás: Origo

Az új Mustang két legnagyobb újdonsága kívülről láthatatlan: szentségtörő módon már négyhengeres motorral is kapható, és szentségtörő módon hátul igényes, független felfüggesztései vannak a korábban használt merevtengelyes megoldás helyett. Sajnos ezeket a pavilonban nem próbálhattam ki, de aki vezette, dicsérte a futóművet, mert végre nem akar elpattogni minden úthibán a kanyarokban.

Sportautósan mélyen ülhetünk, hátul továbbra is csak gyerekek férhetnek el kényelmesen Forrás: Origo

Az üléspróba alapján ígéretesnek tűnik a vadló: kellően mélyen, sportos helyzetben vezethetünk, a jó fogású kormány már nem akkora, mint egy malomkerék, a rendkívül rövid úton járó váltó pontossága tényleg a legjobb Hondákat idézi. Csak a borzasztó gagyinak tűnő, fényes krómozást kapott műanyag kapcsolók, díszbetétek, kilincsek, és az európai autókból már szintén kikopott olcsó fekete műanyagok utalnak arra, hogy Amerikában továbbra sem olyan fontos szempont a minőségérzet az autótervezésnél.

A közel függőlegesen álló kormány mérete immár tökéletes Forrás: Origo

Hátra nem szívesen ültetnék be felnőtteket, de gyerekeknek elég lehet a hely. A kabrió csomagtartóját kinyitottam, sok minden nem lehet majd pakolni bele, mert nemcsak kicsi, de akkora nyíláson át lehet megközelíteni, ami egy puha sporttáska behelyezését is kihívássá teszi.

A formai megoldásokkal nincsen baj, de a műanyagok minőségén még lenne mit csiszolni Forrás: Origo

A 2,3-as négyhengeres turbómotorból – amely állítólag a következő Focus RS-be is bekerül – 314 lóerőt hoztak ki, de aki ezzel, és nem a GT kivitel 418 lóerős ötliteres V8-asával veszi meg az autót, az akkora hibát követ el, mintha valaki a legjobb belga sörözőben ásványvizet rendelne. Nyomatékban egyébként a kisebb sem áll rosszul, 434 Nm próbálja elfüstölni a hátsó gumikat, míg az öblösebb V8-as 90 Nm-rel tud többet. A nagyobb motorhoz egyébként rajtautomatika is jár. Újdonság, hogy megjelentek a különböző menetprogramok, gombnyomásra szelíd gran turismóból valódi sportkocsivá válhat a Mustang, mert a kormány rásegítését, a gázpedál érzékenységét, az ESP engedékenységét és az automata váltó váltási pontjait is képes változtatni.

Igazából minden igy, hogy milyen az utastere, ez fizimiska adja el az autót Forrás: Origo

A Ford sokáig titkolta a Mustang tömegét, és már rájöttem, hogy miért: a kiállított, négyhengeres motorral szerelt kabrió az ajtóba ragasztott gyári adatlap alapján ólomsúlyú: üresen 1786 kilogrammot nyom, borítékolható, hogy a V8-assal bőven 1,8 tonna fölött lesz.

A kabrió változat csomagtartója alapos szelektálásra készteti majd a Mustang tulajokat, csak a legszükségesebb holmiknak juthat hely Forrás: Origo