Én vagyok a téli gumi

téli gumi
Vágólapra másolva!
Hamarosan itt vannak az éjszakai fagyok, ideje előkeresni a sufniból a téli gumigarnitúrákat. Ha nincs, még nem késő beszerezni: életek múlhatnak rajta, ha vészfékezni kell.
Vágólapra másolva!

A budapesti taxisoknak már október 15-től tél van, és ugyan néhányan közülük morogtak, hogy túl hamar kellett feltenniük a téli gumikat, sokat nem buktak a korai cserén. A következő napokban már Budapesten is fagypont közelébe vagy akár alá csökkenhet az éjszakai hőmérséklet, ez pedig jócskán alatta van a téli gumikkal kapcsolatban gyakran emlegetett hét foknak.

A hét fok nem szentírás

A téli gumikkal kapcsolatban egyébként tévedés, hogy pontosan hét foknál van a "cserepont". Sokkal inkább arról van szó, hogy ha az átlaghőmérséklet hét fok alatt van, akkor a téli gumiabroncs jelentősen jobban tapad, mint a nyári. A használattól is sok függ: aki inkább hajnalban vagy éjszaka autózik, annak sokkal hamarabb szüksége lehet téli gumira, mint a csak nappal közlekedőknek. Ez tökéletesen áll például a taxisokra.

A téli gumira hóban is lehet számítani, a nyárival legfeljebb véletlenszerűen csúszkálni lehet Forrás: Continental

A téli gumik olyan adalékanyagokat tartalmaznak, amelyek biztosítják, hogy az abroncs alacsony hőmérsékleten is megtartsa rugalmasságát és tapadási képességét. A nyári abroncsok hidegben túl merevvé válnak, ami jelentősen csökkenti a tapadásukat, így téli útviszonyok mellett egyszerűen kiszámíthatatlanná válnak. Kritikus forgalmi szituációban akár többszörösére is nőhet velük a fékút.

Mi van a téli gumira írva?

Minden gumin - sok más felirat mellett - van egy számsor, például 185/65 R15 91 V. Ebből az első szám a futófelület szélessége milliméterben (185). A per utáni szám azt jelenti, hogy a futófelület szélességének hány százaléka a gumi oldalfalának a magassága (65%). Az "R" annyit tesz, mint radiál, ami a diagonál abroncsok kimúlásával már megszokott, mint ahogy az sem kérdés már, hogy a gumi tömlő nélküli (tubeless). Az "R" utáni szám azt jelenti, hogy hány collos felnire való a gumi (15), az ezt követő szám pedig a gumi tömegindexe (91), azt mutatja, hogy a gumi hány kg terhelést bír el. A legutolsó betű a sebességindex (V), szintén táblázatból olvasható ki, mennyi az adott gumival maximálisan elérhető sebesség. A rotation felirat alatti nyíl azt jelzi, milyen irányban kell felszerelni a gumit.

Míg a nyári gumikat 20-30, a télieket nagyjából nulla és mínusz tíz fok közötti hőmérsékletre optimalizálják. Ennek megfelelően a téli jóval lágyabb keverék, hamarabb felmelegszik, a sok bevágással tarkított mintázatával emellett segíti a kapaszkodást és a vízelvezetést.

Négyévszakos gumi nem jó a téli helyett

Nagyjából minden téli szezon előtt írunk a téli gumik fontosságáról, és pont ugyanennyiszer jön elő, hogy a téli gumi kamutermék, csak az autósokat próbálják lehúzni vele, mi pedig ezekkel a cikkekkel intézményesítjük az átverést. Gyakran elhangzó érv, hogy a magyarországi viszonyok között a négyévszakos gumi tökéletes megoldás, ami akkora túlzás, hogy korábban külön cikket is írtunk róla.

Tény, hogy amíg nincs baj, a négyévszakos gumi valóban jó választásnak tűnhet. Csakhogy ezeknek a gumiknak pont az a legnagyobb bajuk, ami elvben a legnagyobb előnyük: az abroncs, amely elvben mindig jó, pont szélsőséges körülmények között nem teljesít jól, ami akkor tűnik majd fel, amikor egy vészhelyzetet kellene megoldani. Más szavakkal: négyévszakos gumival vészfékezve télen és nyáron is méterekkel hosszabb fékútra számíthatunk, mint a szezonhoz illő garnitúrával, ezeken a métereken pedig a saját életünk vagy másoké is múlhat.

Nem árt lassan időpontot egyeztetni, hogy ne kelljen órákat sorban állni a gumisnál Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A négyévszakos gumi kizárólag azoknak lehet jó választás, akik nagyon keveset autóznak, azt is elsősorban városban, hóban-fagyban pedig mindig is inkább a tömegközlekedést választották.

Nem kell négyesével cserélni a téli gumit

A téli gumikkal kapcsolatos gyakori tévhit, hogy egy hároméves gumit ki kell dobni, pedig ilyesmiről szó sincs: a legtöbb gyártó öt év szavatosságot vállal a termékeire, ami azt jelenti, hogy defekt nélküli megfelelő használat és megfelelő tárolás mellett ennyi idő alatt nem veszít teljesítményéből a gumi. Ezzel az öt évvel lehet számolni a középkategóriás gyártók esetén is, és még az sem feltétlenül szükséges, hogy négyesével cseréljék az autósok a téli gumikat.

Hat-hét milliméter profilmélységű, korábban hátul használt gumik még teljesen jók, bátran rakhatjuk őket párba azonos kategóriás (vagy legfeljebb egy kategóriával rosszabb) gyártó termékeivel.

A nyári és téli gumik cserélgetése már csak azért sem rossz dolog, mert garnitúraváltásnál a gumisok nagy része legalább szemrevételezéssel ellenőrzi az autókat, és szól, ha vészesen kopott fékbetéteket vagy hasonló problémát lát. Ez sok kiadástól mentheti meg azokat, akik egyébként nem nagyon foglalkoznak az autójuk műszaki állapotával.

Nem kötelező, de majdnem

Magyarországon továbbra sem kötelező a téli gumik használata, de januárban életbe lépett egy rendeletmódosítás, amely előírja, hogy csak az út- és időjárási viszonyokra felkészített járművel lehet közlekedni.

Az új meghatározás szerint a bordázatnak négy milliméternél mélyebbnek kell lennie, a biztosítók pedig a kötelező hatálya alá tartozó káreseteknél is figyelembe vehetik, hogy a balesetben résztvevő járműveken volt-e téli vagy legalább négyévszakos gumi, így egy baleset okozásánál azt kockáztatjuk, hogy zsebből kell majd kifizetni az okozott kárt.

Hogyan vezessünk télen?

A csúszós aszfalt legnagyobb veszélye éppen az, hogy az autóból sokszor nem látszik, az út csak vizes vagy tényleg lefagyott. A sebesség helyes megválasztása után az egyik legfontosabb teendő, hogy eltérő kinézetű burkolathoz érkezve csökkentsük a sebességet, majd egyenes szakaszon tegyünk óvatos fékpróbákat, akár többet is. Kanyarban már vizsga lesz, addig kell kiismerni a tapadási viszonyokat.

Csúszós felületen legfontosabb a higgadtság, kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. A túlzott pedálkezelés (például satufék) szinte minden esetben tapadásvesztéssel jár, de a túl nagy kormánymozdulat hatására is elkezdhet orral csúszni az autó. Ez az alulkormányozottság, amelyre a sofőrök általában rosszul reagálnak: amikor azt érzik, hogy az autó nem fordul, csak egyenesen csúszik, akkor még inkább rákormányoznak, pedig ezzel tovább rontják a dolgot. Ilyenkor a kormányzás szögén ne változtassunk vagy kicsit vegyünk is vissza belőle, ezzel hamarabb helyreállítható a tapadás. A téli vezetéstechnikai tanácsainkat ebben a cikkünkben olvashatja.