A férfiak 41 százaléka elalszik a kormány mögött

elalvás
Vágólapra másolva!
A mikroalvás felelős az összes közúti baleset ötödéért.
Vágólapra másolva!

Egy németországi, anonim felmérés szerint tízből hárman már legalább egyszer elaludtak vezetés közben. A statisztikák szerint a néhány másodpercig tartó mikroalvás felelős az összes közúti baleset húsz százalékáért, a súlyos kamionbaleseteknél pedig még ennél is magasabb, 30-50 százalékos az arány.

A férfiak 41 százaléka vallotta be, hogy aludt már el vezetés közben, a nőknél ugyanez mindössze 19 százalék. A 18-29 évesek 24, a 30-44 évesek 33, a 45-59 évesek 34, a hatvanévesek és annál idősebbek 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elbóbiskolt már néhány pillanatra az úton.

Egy 130 km/h-s tempóval haladó autó 180 métert tesz meg, ha vezetője csak öt másodpercre öntudatlan állapotba kerül. Hosszú, monoton utakon ajánlott rendszeresen félreállni, és friss levegővel, sétával felfrissíteni az agyat.