Ebből a hétből lesz valamelyik az Év Autója

VOLKSWAGEN PASSAT
VOLKSWAGEN PASSAT
Vágólapra másolva!
Nagy meglepetés nincs, az új Passat halad a győzelem felé.
Vágólapra másolva!

A 2015-ös Év Autója-cím nyertesét a márciusi Genfi Autószalonon hirdetik ki, az 58-tagú zsűri nemrég hét autóra szűkítette a mezőnyt. Az első lista bejelentése után azt írtuk, hogy "az új Volkswagen Passat mellett az egész mezőnyben egyedülálló formájú C4 Cactus, az új Skoda Fabia, a Mercedes C osztály, a Nissan Qashqai, az új Opel Corsa és a régóta várt új Ford Mondeo lehet ott a fináléban."

Csak kettővel nyúltunk mellé: a 22 országból érkezett autós újságírók a Fabia és a Corsa helyett a BMW kis egyterűjének, illetve az új Renault Twingónak szavaztak bizalmat, mi első számú esélyesnek továbbra is a Passatot tartjuk.