Ezen a szervizen minden autónak át kell esnie

vezérműszíj
Vágólapra másolva!
Hívják nagyszerviznek, vezérléscserének, vezérműszíjcserének, a lényeg azonban ugyanaz: bizonyos idő vagy megtett kilométer után rá kell szánni magunkat, különben az autónk motorjának épségét kockáztatjuk.
Vágólapra másolva!

A vezérműszíjat sokan keverik a motortérben jól látható különböző ékszíjakkal, pedig a vezérműszíj a motortér mélyén, egy burkolat alatt lapul. Gyakorlatilag egy vastag, egyik felén bordázott szíjat kell elképzelni, amelynek anyaga speciális gumi és szövet keveréke, de hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, sok gyártó láncos vezérlést is alkalmaz szíjhajtás helyett. Ez utóbbival - elviekben - nem kell olyan gyakran foglalkozni, de a láncos megoldásnak is megvan a maga nyűgje, mert ha a lánc megnyúlik vagy leugrik, ugyanúgy megtörténhet a baj. Az első TSI-motorok tulajdonosai sokat tudnának erről mesélni.

A vezérműszíj (vagy lánc) feladata, hogy a motor különböző alkatrészei szinkronban mozogjanak, összeköti a vezérműtengelyt és a főtengelyt, de számos görgőt, feszítőt és sok esetben a vízpumpát is megforgatja. Ha valamilyen oknál fogva elszakad, akkor a dugattyúk és a szelepek össze-vissza kezdenek el járni, és gyakorlatilag saját magukat verik szét. Előfordulhat, hogy a felfelé tartó dugattyúkba beleütnek a lenyíló szeleptányérok, amelyek letörve folytatják a rombolást a motortérben.

A vezérlést rendszeres időközönként cserélni kell, ez a periódus a motor műszaki megoldásaitól függően változhat. Egy korszerű erőforrás esetén átlagosan 60 hónappal vagy 120 ezer kilométerrel lehet számolni, de a pontos csereintervallum mindig megtalálható az autó szervizkönyvében. A korábban felsorolt kockázatok miatt nem érdemes halogatni a cserét, hiszen egy sokkal nagyobb szervizszámlát kockáztatunk egy esetleges verzéműszíj-szakadás miatt. A szíjjal együtt általában az általa hajtott görgőket is ki kell cserélni, sőt sok estben (ez motorfüggő) a vízpumpát is, mert ha ezek „akadnak meg”, akkor ugyanott vagyunk, mintha a szíjunk szakadt volna el. Emiatt ne lepődjünk meg, ha a szíj mellett különböző görgők, tömítések, vízpumpa és néhány liter hűtővíz is szerepel a szervizszámla „felhasznált alkatrészek” rovatában.

Érdemesebb csomagban megvenni a vezérműszíjat, mert ekkor megkapjuk a görgőket és sok esetben a vízpumpát is. Törekedjünk a gyári vagy jó minőségű alkatrészekre megbízható forrásból Forrás: VLV Autoparts

Érdemes szakszervizben elvégeztetni a cserét, mert ott gyári alkatrészekkel végzik a beavatkozást és garanciát is adnak a munkára, ami – tekintettel a fontosságára – nem elhanyagolható szempont. Az árak között nagy lehet a szórás, sok függ a motor típusától, hogy mennyi és milyen minőségű alkatrészeket használnak fel, illetve, hogy hány munkaórát vesz igénybe, hogy a szerelők hozzáférjenek a cserélendő alkatrészekhez, sokszor elég komolyan szét kell szedni ehhez a motorteret. Az igazán profik több árajánlatot is kérnek a környékbeli szervizektől. A lényeg: ha aktuális lesz a csere, ne spóroljunk rajta, mert az lesz az igazán drága.