Ezek a Csepelek építették újjá az országot

2015.01.24. 09:28

A legvadabb Rákosi-korszakban készült el a Csepel D-350, de csak '56 híradásai tették ismertté világszerte. Bemutatjuk a  második világháború utáni újjáépítés jellegzetes, csőrös teherautóját, amely akkor került gyártásba, amikor gyakorlatilag betiltották az országban a magáncélú autóhasználatot, és a amelynek még a forradalom leverése utáni romeltakarításban is fontos szerep jutott. 

Kényelmesen elfért a hosszú csőrben a hosszában beépített, 5,3 l-es dízel- vagy benzinmotor. Az 500. Csepel 1950. augusztus 20.-ra, az 1000. november 7.-re, a 10000. 1952. augusztus 20.-ra, a 20000. pedig 1954. augusztus 20.-ra készült el

Forrás: Retro Mobil

Licensz a sógoréktól

Összetákolt roncsokkal indult a második világháború után a hazai közlekedés, amikor az ország újjáépítéséhez mindenekelőtt teherautók kellettek, ám komoly ipari háttér nélkül kilátástalannak tűnt a helyzet. Új típus fejlesztése helyett a szovjet jóvátételi tulajdonban lévő osztrák Steyr gyár licencének átvétele hozta meg a megoldást: teherautót (D-380), négyhengeres dízel- és benzinmotort, valamint hathengeres dízelt kaptunk.

Ritka D-400-as a főbejáratnál (újabb típusú, de továbbra is csőrös fülkével), jobbra, az újításra buzdító plakáton vélhetően a 351-es típust akarta ábrázolni a grafikus

Forrás: Retro Mobil

A koordinátor a Nehézipari Minisztériumon (NIM) belüli Nehézipari Központ (NIK) alárendeltségébe tartozó Steyr Iroda volt. A lebombázott szigethalmi Dunai Repülőgépgyár jó 180 hektáros területén megépítendő Csepel Autógyár Nemzeti Vállalattal kapcsolatos népgazdasági határozat 1949. november 3-án íródott, és november 18-án Zsofinyecz Mihály, a vasöntőből lett nehézipari miniszter már rá is ütötte a pecsétet az alapítólevélre. November 21-én a Budapesti Törvényszék felvette a nemzeti vállalatok cégjegyzékébe az üzemet.

Történelmi pillanat: kézi összeszereléssel készülnek az első D-350-esek. 1950. április 4-én, délelőtt 11 órakor Bíró Ferencné vezérigazgató vezette ki az első Csepelt a gyárudvarra

Forrás: Retro Mobil

Apró figyelmesség Sztálin születésnapjára

Az első vezérigazgató Rákosi Mátyás sógornője, a gépészmérnök Bíró Ferencné lett. Egyszerre épültek az üzemek, az első négyhengeres motorok, és a Csepel (kezdetben NIK) D-350 jelzésű teherautók mintapéldányai. A sorozatgyártás kezdete hivatalosan 1950. február 1-je volt, a dolgozók vállalták, hogy a felszabadulás tiszteletére (április 4.-re) elkészülnek az első három kocsival.

Alapkivitel, magas oldalfalú platóval, a dízel típusjele D-350, a benzinesé B-350 volt. 1951-ben, munkahelyi újítással „anyagtakarékos” kocsik készültek, 160 kg nyersanyag és 25-30 munkaóra megtakarítással

Forrás: Retro Mobil

Az első D-413 motor összeszerelését már 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján megünnepelték. A D-350 alaptípusa platós, alváza 3,5 tonna teherbírású volt, később többféle felépítménnyel is gyártották - személyszállító dobozzal bányászbuszként, köznyelven „fakaruszként” ismert, a MÁVAUT közforgalomban is használta. A termelés kooperációban folyt, sok alkatrészt a Csepel Művek (Rákosi Mátyás nevét is viselte), a fülkét az Ikarus, a futóművet a győri MVG szállította.

Ugyanannyi lóerőt tudott a benzines és a dízel

A motor négyhengeres, 5,3 l-es, D-413 jelű előkamrás dízel, vagy B-413-as benzines lehetett, egyformán 85 LE-vel, ötfokozatú kézi sebességváltóval, hidraulikus fékrendszerrel. A kocsit méretei a középkategóriába sorolták, hossza 6700, szélessége 2260, tengelytávja 3710 mm volt, a plató rakfelülete 8,2 m2. A 20 colos keréktárcsákra 8,25-20 méretű Cordatic abroncsokat szereltek. Korabeli leírások szerint 75-80 km/órás végsebességre volt képes, és 32%-os emelkedőn teljes terheléssel is felkapaszkodott, a városi manőverezésnél előnyt jelentett a kis fordulókör (16,8 m), 16-20 l/100 km-es fogyasztását pedig gazdaságosnak minősítették.

Hárman fértek el a kabinban, a tetőn kibúvónyílás volt. Jól látszik a visszapillantó mögött a karos irányjelző, az ablaktörlőket külön motorok hajtották

Forrás: Retro Mobil

A típust a honvédség is rendszeresítette, zömében benzineseket (B-350H), a D-350-esek összkerékhajtás nélkül terepen ugyan korlátozottan mozogtak, de megbízhatóságuk, és univerzális felépítményeik miatt sokáig hadrendben maradtak. A készre szerelt kocsik közül az utolsó dízel 1958-ban, az utolsó benzines pedig 1956-ban gördült ki az üzemből. A típuscsalád gyártása 1964-ben állt le, a billenőplatós D-420B változattal.

Forrás: Retro Mobil