Mr. Bean hárommilliárdért árulja a kocsiját

mclaren f1 atkinson
Vágólapra másolva!
A McLaren F1-est kétszer is totálkárosra törte.
Vágólapra másolva!

Rowan Atkinson megunta McLaren F1-esét, a brit színész 8 millió fontért (3,3 milliárd forint) árulja a sportkocsit. Ha sikerül ennyiért eladnia, az szép hasznot jelentene: az autó új ára nagyjából 640 ezer font (265 millió forint) lehetett 1997-ben.

Forrás: Taylor & Crawley

Atkinson McLarenjéről nem árt tudni, hogy kétszer is totálkárosra törte a színész, de mindkét alkalommal eredeti alkatrészekkel építették újjá.

Az angol szupersportkocsiból 1993 és 1997 között összesen 106 példány készült, ebből 72 volt utcai kivitel. BMW-eredetű V12-es motorja kiviteltől függően 627-680 lóerőt teljesített, és 2000-ben bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a világ leggyorsabb szériaautója, 391 km/h-s végsebességgel.

Rowan Atkinson mellett sok híresség, például Jay Leno, Missy Elliott, George Harrison és a Pink Floyd dobos Nick Mason garázsában is áll vagy állt korábban egy-egy McLaren F1, őket aligha zavarta a 47 literes fogyasztás - rendeltetésszerű használat, vagyis száguldozás mellett.