Megtalálták a Lamborghinik Szent Grálját

lamborghini miura
Vágólapra másolva!
Egymillió fontot (420 millió forintot) érhet az a Lamborghini, amely Az olasz meló című 1969-es filmben szerepelt. 46 év után most két brit üzletember bukkant rá.
Vágólapra másolva!

A Lamborghini Miura a film egy Alpokban forgatott jelentében lángok martalékává vált egy alagútban, majd egy bulldózer kitolta onnan, és a mélybe taszította. A klasszikus sportautóról sokan gondolták, hogy végképp az enyészeté lett, ám most, csaknem öt évtized után mégis előkerült, méghozzá kitűnő állapotban.

Iain Tyrrell brit üzletember karácsonykor kapott egy tippet a Miuráról. Lehetősége nyílt rá, hogy tüzetesen megvizsgálja, és megpróbálja hitelesíteni. "Kezdetben szkeptikus voltam, hiszen 46 éve senki sem látta. De megbízható forrásból származott az információ, tehát komolyan vettem. Nagyon James Bond-szerű volt az egész, Párizsba kellett utaznom, hogy egy titkos földalatti garázsban megvizsgáljam a kocsit" - mondta a Daily Mailnek.

Forrás: Lamborghini

Tyrrell úgy értesült, hogy Az olasz meló kérdéses jelenetéhez két autót használtak, mindkettőt a Lamborghini biztosította a forgatáshoz. Az egyik valóban roncshalmazzá vált a jelenetben, a másik viszont sértetlenül megúszta.

Tyrrell, a Cheshire Classic Cars tulajdonosa elmondta, hogy Az olasz meló Lamborghinije a szuperautók afféle Szent Grálja, mivel senki sem tudta, hogy mi történt vele a forgatás után. Az üzletember szerint kétség sem fér ahhoz, hogy valóban az eredeti autó került elő.

Tyrrell üzlettársával, Keith Ashworthszel azt tervezi, hogy világszerte bemutatják a Lamborghinit, amelyet 2004-ben a Top Gear magazin "a világ legmenőbb autójának" választott. Az olasz melót Peter Collison rendezte Michael Caine, Noel Coward és Benny Hill főszereplésével. A Golden Globe-díjra jelölt akciófilmből 2003-ban feldolgozás is született Donald Sutherland, Mark Wahlberg és Edward Norton közreműködésével.