Jean, dugóba kerültünk. Most vezessen helyettem!

Audi Q7
Vágólapra másolva!
Az elődjénél visszafogottabb megjelenésű és bő három mázsával könnyebb új Audi Q7-es a buszlimuzinok variálhatóságát a luxusautók szolgáltatásaival ötvözi, kis tempónál pedig már elvezeti magát.
Vágólapra másolva!
Sokkal kisebbnek tűnik elődjénél, pedig valójában csak pár centi a különbség Forrás: Audi

Az első Q7-es fontos modell volt az Audi számára: ez volt az első SUV a márka kínálatban, és szokatlanul hosszú, tíz éves modellciklust ért meg, ezalatt félmillió példányt tudtak eladni belőle. Igaz, a szokatlanul agresszív, belső sáv-takarító formavilág, a gigantikus méret és a kissé koros technika legalább annyi vevőt el is riasztott, mint amennyit bevonzott a kereskedésekbe a jó ár-érték arány, a bőséges helykínálat vagy az igényes quattro összkerékhajtás.

Hátulról hasonlít a legjobban az elődjére. Már a háromliteres benzinessel is megfutja a 250 km/h-t Forrás: Audi

Kisebb és könnyebb lett

A Pozsonyban készülő új Q7-es a legelső a Volkswagen-konszern öt új nagy szabadidő-autója (Q7, Volkswagen Touareg 3, Porsche Cayenne 3, Bentley Bentayga, Lamborghini Urus) közül, ezek már mind a második generációs hosszmotoros MLB építőkészletre épülnek, ami a pár hónap múlva bemutatkozó új A4-s alatt is lesz.

Ha a régi Q7-es egy testes szumó birkózó volt, akkor az új inkább egy szálkásra gyúrt nehézsúlyú bokszolóra hasonlít, mivel azonos motorral akár 325 kilogrammal is könnyebb lehet elődjénél. Ezt a jelentős fogyást úgy érték el, hogy enyhén csökkentették a hosszt és a szélességet, emellett a karosszéria 41 százalékát - például az összes külső karosszériaelemet - acél helyett már alumíniumból készítik. Igaz, a Range Rovernél ez az arány 100 százalék, de a brit konkurens rövidebb és 160 kilóval nehezebb az Audinál, mellesleg jóval drágább is.

A hossz 37, a széleség 15, a tengelytáv 10 mm-t csökkent, mégis tágasabb belül Forrás: Audi

71 kilót fogtak a karosszéria vázán, 24-et az ajtókon, 67-et a futóműveken, 20-at a hajtásláncon, 19-et az üléseken és ugyanennyit a kipufogón, 8,5-öt a fékeken, 4,2-t a kábelezésen, és az is több mint 1 kilót jelentett, hogy már a fékpedált is alumíniumból öntik. Persze azért a fogyókúrával és zsugorodással együtt is tekintélyes az 5,05 méteres hossz és a legkönnyebb változat esetében is 1970 kilogrammos üres tömeg.

Igaz, az új dizájn annyira visszafogott lett, hogy mindkettőből nyugodtan letagadhatna az Audi legnagyobb szabadidő-autója. Ha a SUV-ok kötelező kellékét, a körben végigfutó műanyag védőelemeket is fényezve kérik, akkor a Q7-es inkább tűnik egy magas építésű kombinak, mint hobbiterepjárónak, ami nem feltétlenül baj, mivel elődjéhez hasonlóan valószínűleg ezt sem terepezésre fogják vásárolni.

Olyan a műszerfal, akár egy sportautóé, a fejtér több mint 4 centivel lett nagyobb Forrás: Audi

Akár egy egyterű

Addig sakkoztak a tervezők a centikkel, amíg elérték, hogy a kisebb külső méretek ellenére is nőjön a belső helykínálat, hosszirányban és függőlegesen is. Például az 509 ezer forintba kerülő harmadik üléssorban már nem csak gyerekek, hanem kisebb termetű felnőttek is elférnek, ha pedig nincs szükség a két pótülésre, gombnyomásra villanymotorok hajtogatják be őket a padlóba.

Szinte olyan a variálhatóság, mint egy buszlimuzinban: a második üléssor például három különálló ülésből áll, amelyek közül a szélsőket össze lehet csukni vagy sínen el lehet tolni, így ha hárman ülnek itt, nem fog összeérni a válluk. Még hét üléssel is 290 literes a csomagtartó, öttel 890 literesre, kettővel pedig több mint 2 köbméteresre nő.

A középső sor különálló ülései 35-30-35 százalék arányúak, a két szélső összehajtható és tologatható is, a háttámla mindegyiken állítható Forrás: Audi

Az Audik erőssége, a makulátlan minőségű belső tér a Q7-esből sem hiányzik, az alacsony, filigrán műszerfal a magas, enyhén a vezető felé döntött középkonzollal kicsit olyan hatást kelt, mintha egy sportautóhoz tartozna. Persze valamivel magasabban ülünk, mint egy A6-osban, és a kilátást javítja az is, hogy a külső tükröket már az ajtó alsó részéhez rögzítik.

Öt üléssel is 890 liter a csomagtartó, a rakodóperem 5 centivel alacsonyabb, mint korábban. Megmaradt a korábbi jellegzetesség, hogy a hátsó lámpák is felnyílnak Forrás: Audi

Kívánságra az akár 18 irányba állítható első üléseket masszázsfunkcióval, állítható oldaltámasszal, és fűtéssel-szellőztetéssel is ellátják. 216 ezer forintba kerül a TT-ből ismert, szabadon konfigurálható, digitális műszerfal, a középkonzol tetején gyújtásra előbukkanó 8,3 colos képernyőn pedig az MMI fedélzeti menürendszer új nemzedéke jelenik meg, amelyet a hagyományos forgótárcsa mellett már nagyméretű, karcálló üvegből készített, visszacsatolásos tapipaddal is lehet kezelni.

Az MMI fedélzeti infotainment rendszer új kezelőeszközt, egy nagyméretű, üveg tapipadot kapott. A váltó széles előválasztó karja már by wire rendszerű Forrás: Audi

A második üléssorba kivehető, androidos tableteket lehet rendelni, amelyek az elöl lévő MMI-vel is összeköttetésben vannak: a hátsó utasok például útvonaltervet küldhetnek a navigációs rendszerre, elölről pedig be lehet állítani, hogy melyik mesét nézzék a gyerekek a 32 gigás belső tárhelyről, vagy a negyedik generációs kapcsolaton keresztül az internetről.

Robotpilóta és gazdaságosság-asszisztens

Az Audi azt állítja, jelenleg nincs más olyan szériaautó, amihez többféle vezetéstámogató rendszer lenne elérhető, mint az új Q7-eshez. Széria a fáradtságfigyelő, a tempomat, a sebességhatároló, az ütközésre felkészítő rendszer, a fékezésre képes városi koccanásgátló, ami 40 km/h alatt megakadályozza a ráfutásos ütközéseket. A feláras radaros tempomat 0-250 km/h között működik, és már „dugóasszisztensnek” hívott robotpilóta is jár hozzá, ami 65 km/h-ig teljesen átveszi a vezetést, ha megfelelő állapotú, jól felfestett sávban haladunk. Az autó a radarok és a szélvédőkamera segítségével az elöl haladó autóhoz és a sáv széleihez igazodik.

A másik fontos újdonság az „előrelátó hatékonyság asszisztens”, ami a navigációs rendszer adatai, a sebességhatárokat jelző táblák, a következő kanyarok íve és a domborzati viszonyok ismeretében figyelmeztet arra, hogy mikor lehet üzemanyagot megtakarítani egy lassítással, vagy önállóan is képes visszavenni a tempót, ha a sebességtartó aktív állapotban van. Kis tempónál a szintén új „városi kanyar asszisztens” lefékezi a Q7-est, ha balra kanyarodás közben szemben, egyenesen haladó járművet érzékel, a „kiszállás asszisztens” pedig álló helyzetben jut szerephez: ha kerékpáros vagy egyéb jármű közeledik hátulról, villogó LED-ekkel figyelmeztet arra, hogy még ne nyissuk ki az ajtókat.

Átlagosan 26 százalékkal lett takarékosabb a Q7-es, a 218 lóerős háromliteres TDI például már megelégszik 5,4 literrel, de a 272 lóerős is csak három decivel kér ennél többet száz kilométerenként, miközben a legtöbb hot hatch-t simán lepipálja a 6,3 másodperces gyorsulásával. A két V6-os dízel mellett vélhetően nem sok vevőt fog érdekelni a drágább és szomjasabb 333 lóerős V6-os kompresszoros benzines, pedig ezzel még gyorsabb a Q7-es, és a hangja is vérpezsdítőbb.

Már dízel-hibrid is van

Még nincsenek készen, de már fejlesztik az új V8-as és V10-es dízelmotorokat, ugyanakkor a mozdonyos nyomatékú, hatliteres V12-es TDI valószínűleg nem kap utódot. Év végén érkezik a konnektorról tölthető, 373 lóerős, 700 Nm nyomatékú e-tron verzió, ami az Audi első dízel-hibridje. Ebben a háromliteres dízelmotornak egy villanymotor is besegít a hajtásba, amely önállóan is képes hajtani a Q7-est, legfeljebb 56 kilométeren át.

A feláras, négyzónás klíma energiatakarékos, és már ionizálásra is képes Forrás: Audi

Minden változathoz széria a ZF nyolcfokozatú automatikus váltója és a tisztán mechanikus quattro hajtás, ez alaphelyzetben a nyomaték 60 százalékát küldi hátra, de szükség esetén ez az arány 30 és 85 százalék között szabadon változhat egy szempillantás alatt.

Bár a súlycsökkentés érdekében ezúttal sem kínálnak felezőt a Q7-eshez, a 750 ezer forintos légrugózással azért a terepen sem lesz ügyetlen a nagy Audi, mivel a hasmagassága 24,5 centi is lehet felemelt állásban, amivel fél méter mély vizeken is át lehet kelni. Légrugózással ráadásul 3,5 tonnás utánfutót is vontathat a Q7-es, és még a tolatás is gyerekjáték az új vonató asszisztenssel, ami helyettünk kormányoz.

A hatszögletű singlaframe maszk 3D-s formát kapott, a fényszórók 944 ezer forintért Mátrix-LED technikájúak is lehetnek. A Q7-es légellenállási együtthatója mindössze 0.32 Forrás: Audi

Fontos újdonság a 421 ezer forintba kerülő összkerék-kormányzás is, ami megkönnyíti a manőverezést szűk helyeken. 15 km/h alatt az elsővel ellentétes irányba, legfeljebb 5 fokos szögben fordulnak el a hátsó kerekek, ami egy méterrel csökkenti a fordulókör átmérőjét.

Ennél nagyobb tempónál a hátsó kerekek az elsőkével megegyező irányba, legfeljebb 3,5 fokban fordulnak el, ami viszont a stabilitást növeli. Szintén jót tesz a vezethetőségnek, hogy a nyomtávokat kiszélesítették, a tömegközéppontot 5 centivel lejjebb hozták, és az immár elektromos rásegítésű kormányzást közvetlenebbre áttételezték.

A hátsó, 10,1 colos, fémházas tablet kivehető, a képernyőja felbontása 1920x1200 Forrás: Audi

Árak és konkurensek

A 272 lóerős TDI-vel 17,9 millió forint az új Q7-es alapára, ami valamivel magasabb ugyan a legtöbb, háromliteres dízelmotorral szerelt konkurens áránál (BMW X5: 16,89 millió, Mercedes ML: 17,4 millió, Range Rover: 29,2 millió, Volvo XC90 2.0 D5: 14,93 millió), de az Audi jelenleg - legfrissebb modellként - technikai színvonalban és a lóerők számában is az élvonalat képviseli, ami elfogadhatóvá teszi az árkülönbözetet.