Az Uber után itt a közösségi sofőrszolgálat

sofőrszolgálat
Vágólapra másolva!
A Sofőrhívó alkalmazás összekapcsolja a sofőrszolgálatokat a minél olcsóbb hazajutásra vágyó autósokkal.
Vágólapra másolva!

Az autósoknak alapvetően négy lehetőségük van az alkoholfogyasztást követő legális és biztonságos hazajutásra: gyalog mennek, BKV-znak, taxiznak vagy igénybe veszik az autót is hazafuvarozó sofőrszolgálatok valamelyikét.

A magyar Sofőrhívó alkalmazás összekapcsolja a sofőröket a felhasználókkal úgy, hogy a felhasználók ajánlatot kérnek konkrét útvonalra, majd a sofőrszolgálatoktól beérkezett ajánlatokat összehasonlítva választják ki a számukra megfelelőt. A sofőrszolgálatok a két legfőbb paraméterrel, az út díjával, valamint a kiérkezési idővel licitálhatnak az utasokra.

Budapest után más nagyvárosokban is elindulhat a szolgáltatás

A cég februárban indult a budapesti tesztüzemmel, jelenleg 15 fővárosi sofőr várja az utasok ajánlatkéréseit. A próbaüzem alatt létrejött több mint száz fuvar tapasztalataiból látszik, hogy van igény a szolgáltatásra az utasok, illetve a szabad erőforrással rendelkező sofőrszolgálatok részéről is.

A hasonló közösségi megoldásokhoz hasonlóan az utazásokat követően lehetőség van a sofőrök értékelésére is a felületen. A tervek szerint nyáron több nagyvárosban is elkezdik a sofőrszolgálatok toborzását, az app jelenleg Android és iOS platformon érhető el.